Nagyvilág

Erős robbanás egy havannai hotelben, többen meghaltak

ADALBERTO ROQUE / AFP
ADALBERTO ROQUE / AFP

Erős robbanás rázta meg pénteken az ismert Saratoga hotelt Havanna belvárosában, az elnöki hivatal friss közlése szerint nyolcan életüket vesztették és 30-an megsérültek. A kubai sajtó 13 eltűntről is említést tett, írja az MTI.

Miguel Díaz-Canel kubai államfő kizárta, hogy pokolgépes merénylet történt volna, előzetes vizsgálatok alapján a hatóságok gázszivárgásra gyanakodnak. A beszámolók szerint a hotel felújítási munkálatai során történt a szerencsétlenség.

A robbanás részben lerombolta az épületet. A Granma, a Kubai Kommunista Párt hivatalos lapja által közzétett felvételeken látni lehetett, hogy a szálloda legalább két emeletének oldalfalai kirobbantak.

Szemtanúk sűrű füstről és lángokról számoltak be. A rendőrség és mentősök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, a biztonságiak lezárták a környező épületeket, köztük a történelmi Capitolio épületét.

Az ötcsillagos luxusszálloda a kommunista országba látogató külföldi tisztségviselők és hírességek körében volt népszerű. Facebook-oldala szerint a koronavírus-járvány miatt bezárt hotelt mindössze négy nap múlva nyitották volna újra.

A Saratoga eredetileg a 19. században épült, raktárnak. 1933-ban alakították szállodává, felújított állapotában 2005-ben nyílt meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik