Nagyvilág

Horgászás közben, családja társaságában csaptak le a rendőrök a volt szlovák belügyminiszterre

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) szerda reggel őrizetbe vette Robert Kaliňák volt belügyminisztert – írja az Új Szó.

Kalinákot Pozsony mellett, horgászás közben, a fiai és felesége társaságában vették őrizetbe.

A fiúk nézték, ahogy elviszik az apjukat

– mondta David Lindtner, a politikus védője, aki szerint a gyanúsítás mögött politikai bosszú áll. Mint mondta, ha Robert Kaliňákot beidézték volna, biztosan megjelent volna a kihallgatáson a rendőrségen.

Szólt arról is, hogy nem kommandósok, hanem tíz rendőr vette őrizetbe a volt belügyminisztert.

Robert Kaliňákot a volt kormányfővel, Robert Ficóval együtt szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsítják. Ficót nem vették őrizetbe, ehhez ugyanis a parlament beleegyezése is szükséges.

Az ügyvéd elmondta, ügyfelei a gyanú szerint 2012 és 2018 között követték el a bűncselekményt, a gyanúsítottak között pedig Norbert Bödör és Tibor Gašpar, volt országos rendőrfőkapitány is szerepel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik