A következő élő közvetítés része 75 percig tárgyalt Putyin és az osztrák kancellár, tízezrek halhattak meg Mariupolban

ENSZ: Egyre több szexuális erőszakról hallani Ukrajnában

Egyre többet hallani nők elleni erőszakról és szexuális erőszakról Ukranjában –  közölte az ENSZ nemi egyenjogúsággal és női jogokkal foglalkozó ügynökségének igazgatója hétfőn. Az UN Women igazgatója, Sima Bahous az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt tett nyilatkozatában nyomozást sürgetett az ukrajnai orosz invázió során nők ellen elkövetett erőszakesetek ügyében.

Az AP hírügynökség szerint Bahous az ülésen azt mondta:

Ennek a háborúnak véget kell vetni. Most.

Mint mondta, a nők elleni erőszakkal és szexuális erőszakkal összefüggő állításokat független módon kell kivizsgálni az igazságosság és az elszámoltathatóság érdekében.

Az igazgató felhívta a figyelmet a tömeges kitelepítések, a sorkatonák és zsoldosok jelenléte, valamint az ukrán civilekkel szemben tanúsított brutalitás okozta együttes veszélyre. Hozzátette:  a határátkelőhelyeken megnőtt az embercsempészet mértéke, ami különös veszélynek teszi ki a fiatal nőket és a kísérő nélküli tinédzsereket.

(Guardian)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik