Aris Messinis / AFP
Túl bő egy hónapon sem csillapodtak a harcok Ukrajnában. Több hadszíntéren zajlik a háború, az elmúlt héten Mariupol ostroma, a Kijev feletti harcok, valamint a kelet-ukrajnai orosz offenzíva voltak a leghevesebbek. A veszteségek nőnek, az orosz csapatok morálja állítólag csökken, 4 millió lakos már elmenekült Ukrajnából. A diplomáciában is megy a kötélhúzás, a tárgyalások után az oroszok az észak-ukrajnai haderejük csökkentését ígérték, az ukránok pár falut vissza is foglaltak. A Nyugat egységes, Joe Biden, az USA elnöke ezt egy európai látogatással jelezte. Eközben egyre élesebb a magyar és az ukrán kormány szembenállása, ugyanis utóbbi színvallást követel az oroszbarátnak tartott Orbán-kabinettől. A konfliktus ötödik hetét ismét infografikán foglaltuk össze, az egyes napokért érdemes a nagy piros pöttyökre kattintani. Az előzményeket pedig elolvashatják az első, a második, a harmadik és a negyedik hét eseményeit összefoglaló cikkeinkben.
Ajánlott videó
- 07:08 Dembélé mesterhármast lőtt, Zöld-foki szigetek továbbjutott, Uruguay elhullott – ez történt vb-n az éjszaka
- 07:01 A franciák már tiltják az alkoholt a hőség miatt, négy kisgyermek halt meg a brutális kánikulában
- 06:58 „Elfogadjuk, csak ne lássuk”: hogyan gondolkodnak ma a magyarok az LMBTQ‑kérdésekről?
- 06:30 Így nevelhetsz új szamócatövet, hogy jövőre is ontsa a gyümölcsöt
- 06:26 Helyettes államtitkár lett a Rumini írója
- 06:08 Mutáns patkányok hemzsegnek amerikai nagyvárosok csatornáiban
- 05:45 Kvíz: Melyik Tom Hanks-film látható a képen?
- 04:23 Tovább folytatódik a zöld-foki tündérmese, a spanyolok potyagóllal küldték haza Uruguayt
- 23:06 Eltűnt az otthonából egy ötéves kisfiú Szigetszentmiklóson, nagy erőkkel keresik
- 22:06 Uszik nagy bejelentése: minden vb-címéről lemondott
- 21:30 Autóval ütközött egy vonat Budapesten, egy ember meghalt
- 21:05 A Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója helyettes államtitkár lesz
- 20:44 Csoportgyőztes Franciaország, Szenegál KO-val juthat tovább
- 20:35 Szombaton megszűnik a közmédia vezetőinek megbízatása
- 06:00 Magyarország kincsei: Vas vármegye 10 páratlanul szép látnivalója
- 04:23 Tovább folytatódik a zöld-foki tündérmese, a spanyolok potyagóllal küldték haza Uruguayt
- 19:01 Nyomozott a rendőrség, de semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy tényleg rálőttek Vitályos Eszter aktivistájára
- 14:29 „Készülhetnek még egy gázolásra, mert ez a gyerek tuti nem normális” – két év fogházat kértek az Aston Martin-os aranyifjúra, kiakadt az áldozat fia
- 20:15 Hivatalos: Szombattól megszűnik a védett üzemanyagár
- 20:35 Szombaton megszűnik a közmédia vezetőinek megbízatása
- 15:19 Fordulat: Visszatér Budapestre a CEU
- 20:23 Tömegverekedés volt a grúz parlamentben, háromszoros olimpiai bajnok súlyemelő volt az egyik résztvevő
- 15:20 Megvolt az év celebtalálkozása az amerikai-török vb-meccsen
- 22:06 Uszik nagy bejelentése: minden vb-címéről lemondott
- 16:29 Gyep öntözése délután 1 és 3 között? Ezért előnyös a kánikulában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
