A 2015. november 13-i, 131 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat egyik helyszínén, a Bataclan koncertteremben készült hang- és képfelvételeket mutattak be pénteken a terrortámadás hét hónappal ezelőtt kezdődött perében a párizsi különleges esküdtszéken.
Az audiovizuális bizonyítékok bemutatását a túlélők és az áldozatok hozzátartozói kezdeményezték, akik egyben felperesei is a pernek.
Egy esküdtszéki perben először is a bűntény színhelyét kell megmutatni. Nem létezik olyan esküdtszéki per, ahol nem mutatják meg, még akkor sem, ha nagyon fájdalmas, szörnyű és morbid
– indokolta a kérést az esküdtek előtt a túlélőket képviselő egyik legnagyobb egyesület, a Life for Paris ügyvédje.
Korábban a terrorelhárítási ügyészség úgy ítélte meg, hogy a Bataclanban mobiltelefonnal készült hangfelvétel végighallgatása túlságosan megviselné a hallgatóságot, ezért a bizonyítási eljárásban a nyomozók csak azt a fél percet játszották le belőle, amelyen az első sorozatlövések hallhatók.
Az esküdtszék pénteken végül három rövid részletet játszott le abból a két és félórás felvételből, amelyet az egyik néző mobiltelefonjának diktafonja rögzített a terrortámadás alatt.
Az elsőn az Eagles of Death Metal amerikai rockegyüttes egyik száma hallható, amelyet hirtelen sorozatlövések szakítanak félbe. Amikor a lövések egy perc múlva abbamaradnak, jól hallhatók az ijedt emberek kiáltásai és a sérültek nyögései, majd újrakezdődnek a sorozatlövések, a korábbiaknál is gyorsabb ritmusban.
A második felvételen a rendőrség és a túszok közötti párbeszédből hallható egy részlet, amelyben az egyik túsz azt kiáltja,
robbanószerkezet van náluk, ne jöjjenek közelebb, mert mindent felrobbantanak!
A harmadik felvételen pedig a túszok kiszabadításának rendőri akciója közbeni zajok hallhatók: lövések után detonációk, kiabálások, majd a kommandósok utasításai.
Gyerünk, gyerünk, gyorsabban, gyorsabban, mindenki emelje fel a kezét, gyerünk, gyerünk!
– kiabálják a kommandósok, miközben kiterelik a teremből a túszokat.
Ezt követően mintegy harminc fotót vetítettek le a tárgyalóteremben a Bataclan rendőrségi helyszíneléséről. A kivetítőn először az épület előtt készült fotók voltak láthatók: a bejárat előtti járdán üvegtörmelékek, elhagyott női táska, kabát. Ezt követően a koncertterem különböző pontjain, a nézőtéren, a színpadon, a bárpult előtt, a lépcsőkön készült felvételeket mutatták be, amelyeken az agyonlőtt nézők holttestei láthatók. Az egyik öngyilkos merénylő több részre szakadt holtteste is kivehető a lépcsőfordulóban készült egyik felvételen. A terrorista akkor robbantotta fel a testére erősített robbanószerkezetet, amikor a kommandósok megkezdték a túszok kiszabadítását.
A hat és fél évvel ezelőtti terrortámadásban a Stade de France nemzeti stadion közelében három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. Hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített.
A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.
Az ügyben június végén hirdetnek ítéletet.