Élő Nagyvilág

A lengyel miniszterelnök szerint az oroszok rövidesen elfoglalhatják Ukrajna egyharmadát, Oroszország több uniós vezetőt is kitiltott a területéről

Anastasia Vlasova/Getty Images
Anastasia Vlasova/Getty Images
  • Kijev Putyin-Zelenszkij csúcsot javasol, de Moszkva még várna vele.
  • Pénteken folytatódnak a béketárgyalások, melyeken az ukrán elnök szerint szép ígéretek hangzanak el, de konkrétumok nélkül.
  • Foszfortartalmú fegyvert vetett be Kijev szerint az orosz hadsereg, ez az 1980-as genfi konvenció értelmében civilekkel szemben tilos.
  • Ukrajna népszavazhat a semlegességről, de az egy évbe is telhet.
  • Putyint félretájékoztatták, ebben biztos az amerikai kormányzat. Azt állítják, már a háború kirobbanása előtt nem kaphatott pontos képet a helyzetről az orosz elnök.
  • Jeremy Fleming, a brit elektronikus hírszerzés (GCHQ) vezetője arról beszélt, az ukrajnai háborúban harcoló, demoralizált orosz katonák parancsokat tagadnak meg, szabotálják a felszerelésüket, és véletlenül lelőtték a saját repülőjüket.
  • Mariupolban tűzszünetet hirdettek az oroszok, a bejelentést Kijev egyelőre nem kommentálta.
  • Mindeközben az orosz csapatok elkezdtek elvonulni a csernobili atomerőműtől, de nem tudni, minden katona távozik-e.
  • Leszedték a szlovén zászlót az ország kijevi nagykövetségéről, mert majdnem pont olyan, mint az orosz.
  • A Helsinki Bizottság szerint közel sincs annyi menekült Magyarországon, mint amit a kormány állít
  • NATO-főtitkár: További támadásokra számítunk.
  • Az ukránok szerint már 17 500 orosz katona halt meg a háborúban, Mariupolban pedig több ezerre tehető a civil halottak száma.
  • Putyin bejelentette: péntektől csak rubelben lehet fizetni az orosz gázért.
  • Elhagyják Csernobilt az orosz csapatok.
  • Lengyel miniszterelnök: Az orosz csapatok rövidesen elfoglalhatják Ukrajna egyharmadát.

A britek nem javítják meg az orosz oligarchák luxusjachtjait

Orosz oligarchák ezentúl nem vehetik igénybe brit szakvállalatok szolgáltatásait repülőgépeik és hajóik karbantartására, írja az MTI.

A brit kormány szerda este beterjesztett, azonnal hatályba lépett sürgősségi törvénykezdeményezését azonnal alkalmazták is két orosz milliárdos, Jevgenyij Svidler és Oleg Tyinkov esetében – közölte a londoni külügyminisztérium.

A kormány már a hónap első felében törvénytervezetet fogadtatott el, amelynek értelmében bűncselekménynek minősül orosz repülőgépek berepülése a brit légtérbe, illetve leszállásuk brit területen, orosz tulajdonú hajók pedig nem köthetnek ki Nagy-Britanniában. Az intézkedés szerdai kiterjesztésével lehetetlenné vált a szankciókkal sújtott orosz oligarchák tulajdonában lévő, Nagy-Britanniában tárolt repülőgépek karbantartása is, és ez az intézkedés immár az oligarchák jachtjaira is vonatkozik.

A brit közlekedési minisztérium éppen előző nap jelentette be, hogy lefoglalt egy 38 millió font (16,5 milliárd forint) értékű luxusjachtot, amely egy meg nem nevezett orosz oligarcha tulajdona.

Tűzszünetet hirdettek Mariupolban

Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön reggel bejelentette, hogy tűzszünetet hirdet az ostromlott Mariupolban annak érdekében, hogy a civilek elhagyhassák a várost, írja a BBC.

A műveletben részt vesz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa és a Nemzetközi Vöröskereszt is, fűzték hozzá.

A Mariupol és Zaporizzsja közötti humanitárius folyosót, mely átvezet az orosz fennhatóság alatt álló Berdiansk kikötővárosán, magyar idő szerint 9 órakor nyitják meg.

Ukrajna egyelőre nem reagált a bejelentésre.

Korábban egyetlen alkalommal sem sikerült a tűzszünetet megvalósítani Mariupolban, mert a felek egymást vádolták azzal, hogy nem állnak le a támadásokkal.

Elkezdtek elvonulni az oroszok a csernobili atomerőműtől

Az Ukrajnát megszálló orosz erők elkezdtek elvonulni a csernobili atomerőműtől, amely felett az ellenőrzést már a háború első napjától átvették, illetve a Kijevtől északnyugatra lévő gosztomeli repülőtértől, amelyet egy nappal később foglaltak el – közölte szerdán egy meg nem nevezett amerikai külügyminisztériumi tisztségviselő.

A szóban forgó orosz erők Fehéroroszország felé vonulnak el – mondta, hozzátéve: nem tudják, hogy minden katona elhagyja-e ezeket a helyeket.

Ukrajna hétfőn arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zóna fegyvermentesítésére, mert az ott tartózkodó orosz erők miatt nem lehetséges teljesen ellenőrzés alá vonni a térséget sújtó tüzeket.

Ljudmila Denyiszova emberi jogi biztos előzőleg azt közölte, hogy a tiltott zónában több mint tízezer hektárnyi erdő áll lángokban a térségben zajló harci cselekmények miatt. Az ombudsman a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) fordult azzal a felhívással, hogy a lehető leghamarabb küldjenek szakértőket és tűzoltó-felszereléseket Ukrajnába. Múlt héten a NAÜ még azt jelezte, hogy a tüzek nem jelentenek súlyos veszélyt a radioaktivitás megnövekedésének szempontjából.

Maxar Technologies / AFP

Népszavazás jöhet Ukrajnában a semlegességről

Leghamarabb egy év múlva tudnak Ukrajna népszavazást tartani a semlegességről, ami az egyik kulcsfontosságú eleme az orosz-ukrán béketárgyalásoknak, írja a BBC.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hét elején arról beszélt, nyitottak a semlegességre, azaz hogy katonai szövetségesen kívül rendelkezzenek saját hadsereggel a jövőben is, de csak abban az esetben, ha biztonsági garanciákat kap cserében Kijev.

David Arakhamia, az ukrán tárgyaló delegáció egyik tagja televíziós interjújában arról beszélt, hogy egy ilyen volumenű döntést az ukrán népnek kell meghoznia, mintsem politikusoknak, erre pedig egy népszavazás lehet a legjobb megoldás.

Közölte, a semlegességhez hárommillió aláírást kellene összegyűjteniük, így írható át az alkotmány. Ez pedig olyan komoly feladat, amit békés területeken kívül eső részeken nem lehet elvégezni.

Foszfortartalmú fegyvert vetett be Kijev szerint az orosz hadsereg

Az ukrán hatóságok azzal vádolták meg szerdán a megszálló orosz hadsereget, hogy foszfortartalmú tüzérségi lövedékekkel lőtte Marinka kelet-ukrajnai kisvárost, írja az MTI.

A városnak az orosz invázió február 24-i kezdete előtt tízezer lakosa volt – közölte Pavel Kirilenko, a donyecki régió katonai parancsnoka. A lövedékek okozta tucatnyi tüzet a katasztrófavédelem helyi részlegének emberei oltották el – tette hozzá.

Az 1980-as genfi konvenció értelmében foszfortartalmú fegyverek nem vethetők be civilek ellen, de katonai célpontok ellen igen – jegyezte meg az AFP.

Ukrajna már a háború korábbi napjain is megvádolta Oroszországot ilyen fegyverek bevetésével, de utóbbi március 25-én kijelentette, hogy betart minden nemzetközi egyezményt.

Kirilenko szerint Georgijevka, Novokalinovo és Ocseretino városokat is lőtték az orosz erők szerdán, de arról nem szólt, hogy milyen lövedékekkel.

Civil életben nem esett kár, de több ház megrongálódott

– tette hozzá.

A harkivi ügyészség szerint meghalt egy asszony és 11 éves fia a Szlobojanszke falut érő szerdai orosz légitámadásban.

Zelenszkij szerint a béketárgyalásokon csak szép szavak hangzanak el konkrétumok nélkül

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette szerdán, hogy nem hisz azon orosz ígéretnek, miszerint csökkentenék harci tevékenységüket, ugyanis szerinte újrarendezik soraikat egy donbasszi támadásra, ezért az ukrán erők újabb csatákra készülnek az ország keleti felén.

Senkinek és semmilyen szép szavaknak nem hiszünk. Országunk minden négyzetméteréért megküzdünk, nem engedjük át

– jelentette ki az elnök a nemzethez intézett legújabb videoüzenetében.

Zelenszkij megköszönte a washingtoni kormánynak, hogy további 500 millió dolláros közvetlen segély ígért Ukrajnának az orosz invázióval szembeni védekezéshez, de érzékeltette, hogy országának még többre van szüksége.

Ha együtt harcolunk a demokrácia védelmében, akkor jogunk van segítséget kérni ebben a kritikus időszakban. Harckocsik, repülőgépek, tüzérségi fegyverek. A szabadsághoz nem kevésbé kell a fegyver, mint a zsarnoksághoz

– mondta.

Az 500 millió dolláros új segély szerdai bejelentése előtt az Egyesült Államok már küldött kétmilliárd dollárnyi humanitárius, illetve fegyversegélyt Ukrajnának a háború kezdete óta – jegyezte meg az AP hírügynökség. Ez mind annak a 13,6 milliárd dolláros segélykeretnek a része, amelyet a washingtoni kongresszus jóváhagyott.

Zelenszkij a béketárgyalásokról annyit mondott, hogy azon csak szép szavak hangzanak el konkrétumok nélkül.  

Oroszország bejelentette, hogy kizárólag humanitárius céllal tűzszünetet javasolt az ukrán félnek csütörtökön helyi idő szerint délelőtt 10 órától az általa ostromlott déli Mariupolra vonatkozóan, hogy ki lehessen onnan menekíteni az összes civilt. A bejelentést az orosz védelmi minisztérium hivatalos közleményben, majd Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője tette az Interfax hírügynökség szerint. A civilek először Berdjanszk, majd onnan Zaporizzsja városba távozhatnának. Helyi idő szerint csütörtök reggel 6 óráig hagynak időt az ukrán félnek arra, hogy elfogadja az ajánlatot, erről írásban kell tájékoztatnia Oroszországot, az ENSZ-t és a Nemzetközi Vöröskeresztet. A minisztérium azt javasolta, hogy a művelet sikere érdekében abban vegyenek részt a vöröskereszt és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (UNHCR) képviselői is – tették hozzá.

Mariupolt mindeddig nem tudta elhagyni a civilek zöme, és ezért a felek rendre egymást hibáztatták – jegyezte meg az AFP hírügynökség.

Kijev Putyin-Zelenszkij csúcsot javasol, Moszkva még várna vele

Oroszország és Ukrajna pénteken folytatja a béketárgyalásokat – jelentette be szerdán este az ukrán tárgyalóküldöttség egyik tagja, miután a felek befejezték a törökországi tárgyalási fordulót, írja az MTI.

David Arahamija közölte: ők azt javasolták, hogy most már az államfők találkozzanak, de Oroszország szerint ez még korai, több időre van szükség a megállapodástervezet kidolgozásához – tette hozzá.

Olvasói sztorik