A következő élő közvetítés része Megmérgezték Roman Abramovicsot, a Chelsea tulajdonosát; több elrabolt ukrán polgármestert holtan találtak meg

A Kreml szerint aggasztóak Biden Putyinra tett megjegyzései

ANDRES GUTIERREZ / AFP
ANDRES GUTIERREZ / AFP

A Kremlt aggodalommal töltik el Joe Biden amerikai elnök újabb, Vlagyimir Putyin orosz államfőre tett megjegyzései és továbbra is élénk figyelemmel kíséri a tengerentúli vezető kijelentéseit – nyilatkozta hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Ez a kijelentés mindenképpen aggodalmat kelt. Az amerikai elnök nyilatkozatait továbbra is a legnagyobb figyelemmel kísérjük, gondosan rögzítjük őket, és a jövőben is így fogunk tenni

–  mondta Peszkov.

Biden szombati varsói beszédében az ukrajnai háborúval kapcsolatban „mészárosnak” nevezte Putyint, aki szerinte „nem maradhat hatalmon”. Az kijelentést utólag a Fehér Ház szóvivője, az amerikai külügyminiszter és maga az elnök is úgy magyarázta, hogy Washingtonnak nem célja a rendszerváltás előidézése Oroszországban.

Peszkov szombaton a varsói Biden-beszéddel kapcsolatban azt mondta, hogy nem az amerikai elnökön múlik, ki lesz hatalmon Oroszországban, az államfőt az oroszok választják.

Biden a háború kezdete óta „gyilkos diktátornak”, „gonosztevőnek” és „háborús bűnösnek” is hívta már Putyint.(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik