A következő élő közvetítés része A NATO megszavazta, hogy Magyarországra is harci egységet küldjenek, 40 ezer katonát is veszíthetett eddig Oroszország

A G7 készen áll az Oroszország elleni további szankciókra

Henry Nicholls - Pool / Getty Images
Henry Nicholls - Pool / Getty Images

A G7 készen áll arra, hogy „szükség szerint további szankciókat” alkalmazzon Oroszországgal szemben – olvasható a csoport közös nyilatkozatában, amelyet a Guardian szemlézett. A tagországok vezetői kijelentették, hogy eltökéltek abban, hogy súlyos következményekkel sújtsák Oroszországot, és készek további intézkedések alkalmazására, „amennyiben szükséges”.

A közös nyilatkozatban elítélték Vlagyimir Putyin orosz elnök „választott háborúját”, valamint „indokolatlan, provokálatlan és törvénytelen” ukrajnai agresszióját.

Közölték: Oroszországnak haladéktalanul és „késlekedés nélkül” eleget kell tennie a hágai Nemzetközi Bíróságnak a katonai műveletek felfüggesztésére vonatkozó végzésének.

Ezen kívül a G7-ek vezetői felszólították Fehéroroszországot, hogy „kerülje a további eszkalációt, és tartózkodjon katonai erőik Ukrajna elleni alkalmazásától”, valamint felszólítottak „minden országot, hogy ne adjanak katonai vagy egyéb segítséget Oroszországnak”.

Nem fogjuk sajnálni az energiát arra, hogy Putyin elnököt, valamint az agresszió kitervelőit és támogatóit, köztük a fehérorosz Lukasenka-rezsimet, felelősségre vonjuk a tetteikért.

A G7 egyben figyelmeztetett a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek bevetésével kapcsolatos mindenféle fenyegetést mellőzésére, hozzátéve:

Kategorikusan elítéljük Oroszország rosszindulatú és teljesen megalapozatlan dezinformációs kampányát Ukrajna ellen, amely állam teljes mértékben megfelel a nemzetközi, fegyverzet-ellenőrzésre vonatkozó egyezményeknek.

Azt azonban kiemelték: Oroszország népének tudnia kell, hogy a G7 országainak nincs kifogásuk ellenük, mert Putyin és támogatói azok, akik rákényszerítik ezt a háborút az oroszokra, és Putyinék azok, akik meggyalázzák az orosz nép történelmét.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik