Nagyvilág

Amputálni kellett egy diák lábait, miután megette a szobatársa maradék ételét

Aleksandr Zubkov / Getty Images
Aleksandr Zubkov / Getty Images
Rosszul lett egy amerikai egyetemista, miután megette azt az ételt, amit a szobatársa az előző este, vagyis nagyjából 24 órával korábban rendelt. Az egyébként egészséges, és semmire sem allergiás fiút mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Amputálni kellett egy egyetemista fiú lábait, miután megette a szobatársa maradék ételét – írja a New England Journal of Medicine című orvosi szakfolyóiratra hivatkozva a Mirror című brit bulvárlap.

A JC néven említett fiatal féri egy este megette azt az csirkés, tésztás egytálételt, amit a szobatársa az előző este rendelt. Nem sokkal később rosszul lett, fájni kezdett a hasa, hányt, és rázta a hideg. A tünetei később súlyosodtak: fájt a feje és a mellkasa, légszomja volt, a látása elhomályosodott. Amikor a bőre lilulni kezdett, egy barátja bevitte az ügyeletre. Mivel JC láza az egekbe szökött, a pulzusa pedig 166-ra ment fel, a fiút mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Az orvosi lap szerint a fiú korábban teljesen egészséges volt, az összes gyerekkori védőoltását megkapta, nagyon ritkán fogyasztott alkoholt, hetente két doboz cigarettát szívott, marihuánát napi rendszerességgel használt, és nem volt semmilyen allergiája.

Az orvosok agresszív baktériumfertőzésre gyanakodtak, és a tesztek igazolták, hogy JC-nek

meningococcus-fertőzése van, ami súlyos vérmérgezést okozott,

ezért a fiú veséi leálltak, a vére alvadni kezdett. A baktérium az ételből került a szervezetébe, amit az asztalon talált, mert a szobatársa az előző este elfelejtette betenni a hűtőbe.

Meningococcus ellen van védőoltás, amiből JC kapott is egy adagot 16 éves korában, ám a második, emlékeztető oltást valószínűleg már nem adatta be magának. Bár belehalhatott volna, JC túlélte a fertőzést, azonban térd alatt mindkét lábát, illetve néhány ujjából darabokat kellett amputálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik