Nagyvilág

Megölték az egyik török lap főszerkesztőjét

Egy embert vettek őrizetbe, ő azt mondta, megbízásra követte el a gyilkosságot.

Megölték a nyugat-törökországi Izmit városában egy helyi hírportál főszerkesztőjét – írja az MTI török sajtóinformációkra hivatkozva.

Güngör Arslant szombaton lőtték le a Ses Kocaeli nevű hírportál szerkesztőségi épülete előtt. Az újságírót kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni.

Egy 21 éves gyanúsítottat őrizetbe vettek, aki sajtóértesülések szerint azt mondta a hatóságoknak, hogy megbízásra követte el a gyilkosságot.

Az újságírók védelmére létrejött CPJ nemzetközi szervezet felszólította a török hatóságokat, hogy tisztázzák, hogy a bűncselekmény összefüggésben állt-e Arslan újságírói tevékenységével.

A Riporterek Határok Nélkül sajtójogvédelmi szervezet szintén az ügy átfogó kivizsgálását sürgette Twitter-oldalán, és felhívta a figyelmet Arslan egyik cikkére, amely egy nappal a halála előtt jelent meg. Ebben a Ses Kocaeli főszerkesztője korrupcióval vádolt meg egy helyi polgármestert, aki a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tagja. Az újságíró szerint a politikus többek között az AKP-hoz közeli építkezési vállalatoknak juttatott szabálytalanul megbízásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik