Nagyvilág

Zelenszkij: Ukrajna Európa pajzsa Oroszországgal szemben

Thomas KIENZLE / AFP
Thomas KIENZLE / AFP

Ukrajna Európa „pajzsa” az orosz hadsereggel szemben, és erősebb nemzetközi támogatást érdemel

– mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Münchenben, ahol egy nemzetközi biztonságpolitikai konferencián vett részt. Ezt az elnök azután közölte, hogy szombaton kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatista vezetők teljes katonai mozgósítást rendeltek el. Nyugati hangadók válaszul egyre komolyabb figyelmeztetéseket küldtek a lehetséges ukrajnai orosz invázióra vonatkozólag.

Az MTI szerint az ukrán elnök az ország keleti részét sújtó katonai feszültségről azt mondta:

nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira.

Zelenszkij hozzátette, azt nem tudja, mi Vlagyimir Putyin orosz elnök szándéka, éppen ezért szeretne találkozni vele. Ami szerinte biztos, hogy Ukrajna katonai konfliktus helyett diplomáciai megoldást kíván, és biztonsági garanciákat. Zelenszkij utóbbiról  azt közölte, hogy az ügyben csúcstalálkozót kellene összehívni az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, valamint az Európai Unió, Németország és Törökország részvételével.

A CNN szerint a legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések azt jelzik: Oroszország folytatja az előkészületeket Ukrajna lerohanására.

A Fehér Ház közleménye szerint Kamala Harris amerikai alelnök és Zelenszkij elnök egyeztetett egymással is. A negyvenöt perces találkozón a felek átbeszélték az egységes transzatlanti stratégiát arra az esetre, ha Oroszország tovább fenyegeti Ukrajnát, és Harris felvázolta azokat a tervezett gyors és szigorú gazdasági szankciókat, amelyeket a szövetségeseikkel együttműködve készítettek elő.

Harris és Zelenszkij ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a konfliktus megoldásában továbbra elsőbbséget kell élvezniük a diplomáciai erőfeszítéseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik