Nagyvilág

Minden készen áll egy nagyszabású orosz hadművelethez a norvég hírszerzés szerint

Wolfgang Schwan / ANADOLU AGENCY / AFP
Wolfgang Schwan / ANADOLU AGENCY / AFP

Hadműveleti szempontból minden kész egy nagyszabású orosz hadművelethez Ukrajnában, vélte pénteken a norvég katonai hírszerzés vezetője, aki szerint a döntés már csak a Kremltől függ.

Az oroszoknak mindenük megvan, amire szükségük van, kezdve egy kisebb kelet-ukrajnai inváziótól Ukrajna-szerte végrehajtandó kisebb támadásokon át egy teljes ukrajnai invázióig, esetlegesen egész Ukrajna, illetve az ország bizonyos részeinek elfoglalásáig

– jelentette ki Nils Adreas Stensones altengernagy az MTI tudósítása szerint. „Most már elsősorban Vlagyimir Putyin elnök dönti el, hogy megtegye-e vagy sem”, tette hozzá.

Az altengernagy a NATO-tagállam skandináv országgal kapcsolatos kockázatoknak a norvég biztonsági szolgálatok által tartott éves értékelésén beszélt erről.
Stensones szerint több mint 150 ezer orosz katonát vonultatták fel Ukrajna határai mentén, Oroszország legfejlettebb fegyvereivel és minden szükséges logisztikával.

Nagyon nehéz megmondani, hogy valószínű vagy valószínűtlen (egy offenzíva), mert kizárólag az orosz elnöktől függ a döntés

– hangsúlyozta a hírszerzési vezető.

A nyugati országok szerint Oroszország inváziója küszöbön áll a szomszéd ország ellen, amit Moszkva tagad. Kelet-Ukrajnában 2014 óta dúl háború a kijevi hadsereg és az oroszbarát szakadárok között, akiket a közvélekedés szerint Moszkva támogat katonailag és pénzügyileg.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken ismét figyelmeztetett egy fegyveres konfliktus valódi veszélyére, míg Antony Blinken amerikai külügyminiszter friss nyilatkozata szerint Oroszország „bármelyik pillanatban” lerohanhatja Ukrajnát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik