Nagyvilág

Letartóztattak egy holland elitkatonát, mert drogot és fegyvereket árult

Klaus-Dietmar Gabbert/dpa-Zentralbild/ZB
Klaus-Dietmar Gabbert/dpa-Zentralbild/ZB

Letartóztatták a hollandiai elitalakulatok egyik törzsőrmesterét kábítószer-és fegyverkereskedelem, illetve katonai javak elsikkasztása és illegális fegyvertartás gyanújával – erősítette meg pénteken a holland ügyészség.

A De Telegraaf című holland napilap február elején írt arról, hogy a 42 éves férfit őrizetbe vették, és nem sokkal később vádat emeltek ellene egy arnhemi bíróságnál, amely 14 nappal meghosszabbította előzetes letartóztatását.

A férfi ügyében a hadsereg részeként működő, de rendőri jellegű feladatokat is ellátó rendfenntartó erő, a Koninklijke Marechaussee nyomoz. A hatóság tisztjei házkutatást rendeztek a katonánál, és azt a laktanyát is átvizsgálták, ahol állomásozott.

Kajsa Ollongren védelmi miniszter sajtónyilatkozatában “rendkívül komoly ügynek” nevezte a kommandós hadtest katonájának letartóztatását.

A hír, miszerint az elitegység egyik tisztje fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel hozható kapcsolatba, nagyon negatív hatást gyakorol a szervezet hírnevére

– jelentette ki.

A De Telegraaf szerint az ügyészség azt gyanítja, hogy a katona bűnözőkkel osztotta meg a különleges műveletekhez, a fegyverekhez és a katonai taktikákhoz kapcsolódó, széles körű ismereteit. Azzal is gyanúsítják, hogy a dél-amerikai Suriname-ban bűnözőket képzett ki.

A napilap szerint a hírhedt Ridouan Taghi marokkói-holland drogbáró vezette bűnszervezettel is kapcsolatban állhatott. Taghit jelenleg Hollandia egyik legjobban őrzött börtönében tartják fogva, a holland történelem egyik legnagyobb büntetőpere folyik ellene és 16 bűntársa ellen. Az ügy koronatanújának Peter R. de Vries újságíró, Hollandia egyik legismertebb bűnügyi tudósítója volt a tanácsadója, aki tavaly júliusban egy merényletben életét vesztette.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik