Nagyvilág

Rómában is betiltották az autós felvonulásokat

Az olasz főváros prefektusa egészen hétfőig betiltott minden köztéri megmozdulást a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen, a kanadai példa alapján szerveződő olasz szabadságkonvoj elnevezésű mozgalom hétvégére tervezett tüntetéseinek leállítására.

A demonstrációk tiltása Róma egész területére és a főváros környékére is érvényes, közbiztonsági okok miatt.

Matteo Piantedosi prefektus indoklása szerint a tüntetők azt tervezték, hogy a Rómától kevesebb, mint húsz kilométerre fekvő magaslaton készülnek bázist szervezni, majd innen vonulnának járműveikkel a fővárosba.

A hatóságok az információkat a közösségi oldalakon gyűjtik be, melyeken az Olasz Szabadságkonvoj nevű mozgalom már több tízezer tagot számlál. Vannak közöttük oltásellenesek, valamint szélsőséges bal- és jobboldali csoportok.

Az internetes bejegyzések szerint a szervezők a többi között az oltásellenesek kiképzését tervezték ellenállásra, továbbá létre akartak hozni „nemzeti felszabadító polgári hadsereget” is.

A Rómába vezető országutakon és az autósztráda bejárati kapuinál megerősítették a biztonsági ellenőrzést a rendőrség, csendőrség, pénzügyőrség bevonásával.

Kanadában a koronavírus megfékezését célzó intézkedések és a védőoltással kapcsolatos szabályozás elleni tüntetések alig több mint egy hete több száz teherautóból álló konvojjal kezdődtek. A sofőrök a január közepén bevezetett rendelkezés ellen tiltakoznak, amely arra kötelezi őket, hogy beadassák a koronavírus elleni oltást, ha az Egyesült Államokba vagy onnan kellene árut szállítaniuk.

Olaszországban a fuvarozók országos szövetsége (Unatras) az üzemanyag-drágulás miatt készül megmozdulásra, ha a kormánnyal jövő hétre kért egyeztetés eredménytelenül zárulna. A kamionosok már körbezárták Közép-Olaszország legnagyobb nagykereskedelmi zöldség-gyümölcs elosztópontját, amelyen keresztül a termékek délről északra haladnak.

A Lazio tartomány kamionosait tömörítő FAI-Conftrasporto elnöke, Paolo Uggé a Corriere della Sera című napilapnak nyilatkozva az ország blokádját helyezte tervbe, miközben Ivano Vacondio, az agráripari Federalimentare elnöke „tökéletes viharnak” nevezte az energiaárak drágulása és a nyersanyaghiány egybeesését.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik