Nagyvilág

Állatkínzás miatt vizsgálják Székelyudvarhely címerét

A román főügyészség vizsgálja, hogy állatkínzásra bujtogat-e Székelyudvarhely címere, amelyen többek között egy karddal átszúrt medvefej is szerepel. A vizsgálatról Gálfi Árpád polgármester számolt be a város önkormányzati testületének csütörtöki ülésén.

A székelyföldi város 2016-ban indította el Székelyudvarhely történelmi címerének elfogadtatási procedúráját. Az eljárás tavaly zárult le, amikor a helyi képviselő-testület elfogadta a szükséges határozatokat, majd a minisztérium is jóváhagyta a dokumentációt és a címert – írta az erdélyi magyar hírportál kronikaonline.ro. Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter maga számolt be arról tavaly augusztusban, hogy a bukaresti kormány hivatalossá tette Székelyudvarhely címerét.

Gálfi Árpád polgármester szerint az ügyészség nyomozást rendelt el lehetséges bűncselekmény miatt. A bűncselekményt a dokumentum a következőképpen határozza meg: “állatok ellen elkövetett kegyetlenségre bujt fel a behunyt szemű medvefejet átszúró ezüst színű penge”. A polgármester azt is közölte: a címer elfogadásának iratait összegző dossziét minden aktával együtt elküldik az ügyészségnek. Fenntartják azonban, hogy “Székelyudvarhely történelmi címere nem lehet ilyen vizsgálat tárgya”.

A székely anyaváros új jelképe nagy vonalakban a régi székely címer elemeit tartalmazza. Ez pajzsának vörös mezejében gomolygó ezüstfelhőből aláereszkedő, könyökben hajlított ezüstpáncélos kart ábrázol, kezében függőlegesen álló kardot tart, hegyével fölfelé; a kard nyitott aranykoronán halad át, szívet és medvefejet döf át. Az állatfejet arany holdsarló és hatágú aranycsillag övezi. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus leírása szerint a fegyvert tartó páncélos kar a gyepűk védelmét jelképezi, felhőből való eredeztetése arra utal, hogy ez mennyei küldetés. A kard elsőként a koronán hatol át, ezzel azt jelképezi, hogy a Magyar Királyságot, annak határait kellett a székelyeknek védelmezniük.

Az átszúrt szív az áldozatkészséget jelképezi, a medvefej a székelyek bátorságát hivatott mutatni. A csillag és a hold, mint az úgynevezett új székely címer elemei, a jelkép székely voltát erősítik”

– olvasható az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökének, Szekeres Attila Istvánnak a leírásában, amelyet a kronikaonline.ro idéz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik