Nagyvilág

Szerbia Putyin kezére játszotta ellenfeleit

Pavel Bednyakov / MTI / AP / Szputnyik
Pavel Bednyakov / MTI / AP / Szputnyik
Figyeltették, lehallgatták az orosz ellenzéket, majd átadták Moszkvának a beszélgetések átiratait. Utána Hodorkovszkij harcostársát letartóztatták.

Oroszország Szerbia egyik fő támogatója a nemzetközi politikában, az mégsem szokványos, ahogy ezt Putyin elnöknek meghálálta. A szerb belügyminiszter, Aleksandar Vulin ugyanis megfigyeltette az orosz ellenzék képviselőit, amikor tavaly májusban találkozót tartottak egy belgrádi szállodában – írja a Nova S alapján a Szabad Magyar Szó.

A résztvevők szerint az összejövetelt mindvégig megfigyelték, lehallgatták a szerb biztonsági szolgálatok. Ezt az összejövetel társszervezője, Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikus és az egyik előadó, Dimitrij Zahtov ügyvéd is megerősítette.

Két nappal a belgrádi találkozó után Aleksandar Vulin már Moszkvában volt, ahol Nyikolaj Patrusev orosz nemzetbiztonsági miniszternek

átadta a találkozóján felvett beszélgetések átiratait, és Szerbia segítségét ígérte a leszámolásban az orosz ellenzékiekkel.

A Nova S szerint a szerb belügyminiszter azt mondta, ismeri a Nyitott Oroszország nevű szervezetet, amely a Nyugat támogatását élvezi, „az orosz érdekek ellen cselekszik”. Azt ígérte, rendszeresen tájékoztatja az orosz felet a szervezet tevékenységéről, tagjairól.

A Nyitott Oroszország nevű szervezet képviselőjét, Andrej Pivovarovot, a belgrádi összejövetel másik társszervezőjét két héttel a szerb belügyér moszkvai útja után letartóztatták a szentpétervári repülőtéren. Társai ezután azt mondták, a rendőrök kihallgatták, átkutatták lakását, majd büntetőeljárást indítottak a „nemkívánatos szervezetekre” vonatkozó jogszabályok állítólagos megsértése miatt.

A száműzetésben élő Mihail Hodorkovszkij szerint egykori harcostársa nem követett el semmi törvénytelent, de ettől függetlenül a maximálisan kiszabható büntetés fenyegeti.

Mindegy, hogy melyik törvénycikk megsértésével vádolják a független politikusokat, bármilyen abszurd és alaptalan is a vád, szinte mindig elítélik őket.

Pivovart hat évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik, és attól tart, a büntetése a legmagasabb kiszabható büntetés lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik