Nagyvilág

Ferenc pápa is komolyan aggódik az ukrán-orosz konfliktus miatt

MTI/AP/Andrew Medichini
MTI/AP/Andrew Medichini

Imanapot hirdetett meg január 26-ra Ukrajna békéjéért Ferenc pápa, aki szándékát a Szent Péter téren mondott beszédében jelentette be vasárnap.

Az MTI tudósítása szerint a katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy aggodalommal követi a növekvő feszültséget, amely

újabb csapást mérhet a békére Ukrajnában, és megkérdőjelezheti a biztonságot az európai kontinensen, még szélesebb következményekkel.

A vasárnapi úrangyala imádságot (Angelus) követő beszédében Ferenc pápa felhívást intézett minden jóakaratú emberhez, hogy a békéért imádkozzon, valamint politikai cselekvést és kezdeményezéseket sürgetett, melyek a testvériséget szolgálják a szembenállók érdekei helyett.

„Aki saját érdekeit követi mások kárára, nem méltó saját emberi hivatásához, mely mindannyiunk testvériségét hirdeti” – jelentette ki az egyházfő, aki az ukrajnai békéért tartandó imanapot január 26-ra hirdette meg.

Nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a világ konfliktusoktól érintett térségeiért imanapot tart: 2013-ban Szíriáért, 2018-ban Kongóért és Dél-Szudánért, valamint 2021-ben Libanon békéjéért tartottak imádságnak szentelt napot a Vatikánban és az egyházban.

Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában az Isten igéje című misét mutatta be. Az új liturgikus ünnepet Ferenc pápa alapította 2019 szeptemberében. A szertartáson a pápa a világ különböző országaiból érkezett világi férfiakat és nőket avatott fel a lektori, akolitusi és katakéta szolgálatba: a felolvasást, oltári szolgálatot, valamint hitoktatást fedő szolgálatot laikusok eddig is végezhettek, ünnepélyes avatásuk azonban a laikusok szerepének erősítését kívánja hangsúlyozni.

Kiemelt kép: Ferenc pápa Isten igéje vasárnapján szentmisét mutat be a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2022. január 23-án. MTI/AP/Andrew Medichini

Ajánlott videó

Olvasói sztorik