Nagyvilág

Csúcson a német és a brit infláció is

Csaknem harminc éve a legmagasabb infláció alakult ki decemberben Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán közölt végleges számai szerint.

Tavaly decemberben 1992 júniusa óta a legmagasabb szintre, 5,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben Németországban a novemberi 5,2 százalék után. A szerdán ismertetett végleges adat megegyezett a január elején ismertetett előzetessel. A fogyasztói árindex 2021 júliusa óta lényegesen felülmúlja az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalék körüli célját.

A magas németországi infláció több okra vezethető vissza. Egyrészt fékezik a feldolgozóipari termelést a beszállítói fennakadások, és ezzel szemben áll a válságból való kilábalás nagy fogyasztói kereslete, másrészt a 2020-as bázist az átmenetileg életbe léptetett áfacsökkentés vitte lejjebb, de komoly inflációnövelő hatása volt az energiárak jelentős emelkedésének is.

Decemberben 18,3 százalékkal haladták meg az energiaárak az egy évvel korábbit, novemberben pedig 22,1 százalékkal. Az előző hónaphoz mérve 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak decemberben, a novemberi 0,2 százalékos havi csökkenés után.

Ugyancsak végleges adatok szerint tavaly 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Németországban 2020-hoz képest. Tavaly például az energiatermékek ára átlagosan 10,4 százalékkal, az élelmiszereké 3,2 százalékkal, a szolgáltatásoké 2,1 százalékkal nőtt.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) egy hónap alatt 0,3 százalékkal, éves összevetésben 5,7 százalékkal emelkedett decemberben. Tavaly a harmonizált árindex 3,2 százalékos emelkedést mutatott.

Rekordon a brit infláció is

A várakozásokat is meghaladó rekordütemre gyorsult decemberben az éves infláció Nagy-Britanniában, az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaságban. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi fogyasztói infláció (CPI) a múlt hónapban 5,4 százalék volt a novemberben mért 5,1 százalék, az októberi 4,2 százalék és a szeptemberi 3,1 százalék után.

Az ONS kiemeli: a decemberi volt a legmagasabb tizenkét havi inflációs ütem azóta, hogy az éves infláció rendszeres mérése a jelenlegi módszerekkel 1997 januárjában megkezdődött.

A statisztikai hivatal szerint a modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb 1992 májusában volt a tavaly decemberinél gyorsabb az éves brit infláció: abban a hónapban 7,1 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben a fogyasztói árindex.

Az előrejelzési konszenzus 5,2 százalékos éves inflációt valószínűsített decemberre. A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik