Nagyvilág

Tavaly követték el a legtöbb politikai indíttatású bűncselekményt Németországban

PAUL ZINKEN / AFP
PAUL ZINKEN / AFP

2021-ben több politikai indíttatású bűncselekmény történt Németországban, mint az azt megelőző két évtizedben bármikor – írja a Deustche Welle. Ilyen minősítés 2001 óta szerepel a statisztikákban, és azóta sosem volt ilyen magas ez a szám.

Az adatokat a Szövetségi Bűnügyi Rendőrség (BKA) hozta nyilvánosságra az Alternatíva Németország (AfD) egyik képviselőjének kérdése után.  Az adatokból kiderül, hogy összesen 47 303 bűnesetet minősítettek politikailag motiváltnak tavaly. Mivel az adatközlés egy januári 5-ei lekérdezésre vonatkozik, a végső szám még magasabb lehet.

A bűncselekmények közül több mint 19 ezret jobboldali ideológiát valló elkövetőknek tulajdonítottak, míg mintegy 9 ezret baloldali személyek követtek el. A politikai indíttatású bűncselekmények közül több mint 17 ezret a rendőrség nem tudott egyértelműen bal- vagy jobboldalinak minősíteni, ami a hatóságok szerint a koronavírus-járvány miatt fokozódó társadalmi feszültségeknek tudható be. 

A politikai motiváltságú erőszakos bűncselekmények száma az előző évhez képes 6 százalékkal csökkent, de összesen 1047 olyan esetet regisztráltak, melyekben a gyanúsítottat nem lehetett egyértelműen elhelyezni a politikai spektrumon, és a bűnelkövetésben vallási ideológia sem játszott szerepet. Ez a szám 2020-ban még csak 591 volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik