Nagyvilág

Horvátország hangol az euróra: ősztől már a közös valutában is feltüntetik az árakat

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

Horvátországban szeptember elejétől már euróban is fel kell tüntetni a termékek árát – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn.

Horvátország 2023 január elsején tervezi bevezetni az eurót, az árakat pedig onnantól kezdve egy évig kunában és euróban is ki kell majd írni – mondta Plenkovic, hozzátéve, hogy a megelőző intézkedésekre azért van szükség, hogy az állampolgárok szokják a folyamatot.

Azok az állampolgárok, akik készpénzt tartanak otthon, mielőbb tegyék be a bankba, ahol majd automatikusan átváltják azt

– fogalmazott. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a Horvát Nemzeti Bankban (HNB) korlátlan ideig, ingyen átváltható lesz a kuna.

Zágráb 2019. július elején kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II). Az euró bevezetéséhez az országnak meg kell felelnie valamennyi maastrichti kritériumnak. Ezek között szerepel, hogy az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga. További feltétel, hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát, és a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam tízéves lejáratú államkötvényeinek átlagos kamatlába.

Az Európai Unió Tanácsának végleges döntése Horvátország euróövezeti csatlakozásáról júniusban várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik