Nagyvilág

Paprikasprayt vetettek be a tálib harcosok a jogaikért tüntető nők ellen

Wakil KOHSAR / AFP
Wakil KOHSAR / AFP
Mintegy húsz nő gyült össze a Kabuli Egyetem közelében, hogy egyenlő jogokért tüntessenek.

Vasárnap körülbelül húsz nő gyűlt össze a Kabuli Egyetem épületének közelében, és azt kezdték el skandálni, hogy

egyenlőség és igazságosság,

továbbá transzparenseket itt magukkal vittek, ezeken olyan feliratokat lehetett olvasni, amelyek a női jogegyenlőség szükségességére hívják fel a figyelmet. Az AFP tudósítósa szerint a tüntetést azonban később feloszlatták a tálib harcosok, akik több járművel érkeztek meg a helyszínre. Az Alarabiya című híroldal a francia hírügynökségre hivatkozva írta meg, hogy három tüntető is állította:

a tálib erők paprikaspray-vel támadtak rájuk, miközben a munkához és oktatáshoz való jogukat követelték.

„Amikor a Kabuli Egyetem közelében jártunk, három tálib jármű érkezett, és az egyikből kiszálló harcosok paprikaspray-t használtak ellenünk” – mondta egy tüntető hozzátéve, hogy miután kikérte magának az eljárást, fegyvert szegeztek rá. Az AFP tudósítója állítólag azt is látta, hogy egy tálib harcos elkobozta egy férfi mobiltelefonját, aki a demonstrációról készített videofelvételeket.

A tálib hatóságok az augusztusi hatalomátvétel után megakadályozták, hogy a közszférában dolgozó nők visszatérjenek a munkájukhoz. Sok középiskola még mindig nem nyitotta meg kapuit a lányok számára, az állami egyetemeket pedig bezárták előttük. Betiltották továbbá a távolsági utazást azoknak a nőknek a számára, akiknek nincs közeli férfirokon kísérőjük. A hatóságok olyan irányelveket is kiadtak, amelyek alapján a televíziós csatornák nem sugározhatnak olyan sorozatokat, amelyekben női színészek szerepelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik