Nagyvilág

Holtan találtak egy kétéves kislányt Hargita megyében

Szombaton délután egy kétéves kislány szülei riasztották a kászonaltízi mentőszolgálatot a romániai Hargita megyében, miután a gyermekük nem ébred fel álmából – írja a Főtér.ro. A helyszínre érkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani, és mivel a kislány testén ütésnyomokat észleltek, bejelentést tettek a Hargita megyei rendőrkapitányságon.

Péter Szilárd, a Hargita megyei mentőszolgálat vezetője azt mondta, hogy amikor a segélyhívás befutott, a szülők azt közölték, hogy a gyermekük öntudatlan állapotban van. A kislány édesanyja azt állította, hogy délután lefektette a gyermeket, de felébreszteni már nem tudta.

A mentősök az ütésnyomokat a gyermek arcán és combján észlelték, amit az anya azzal magyarázott, hogy az utóbbi időben a gyermek többször elesett.

Kászonaltíz polgármestere, András Zoltán azt mondta, hogy a roma nemzetiségű kislány már két-három órája halott volt, amikor a mentősök a helyszínre érkeztek. Az anya azt is állította, hogy születéskor szívproblémát állapítottak meg az orvosok a gyermek esetében. A helyi ápolónő azonban nem tud a szívbetegségről, a család rég nem járt orvosnál.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit. A kislány halálának okára a boncolás deríthet fényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik