Nagyvilág europoli

30 EP-képviselő kérdezi Von der Leyentől, hogy tényleg megegyezett-e Várhelyi Olivér Bosznia felosztásáról

Dursun Aydemir / Pool / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Dursun Aydemir / Pool / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Harminc EP-képviselő kér vizsgálatot Várhelyi Olivér ellen, amiért szerintük az EU bővítési biztosa asszisztál Milorad Dodik szerb szeparatista vezetőnek Bosznia-Hercegovina kettészakításához, írja a Telex Cseh Katalin Facebook-posztja alapján.

A Momentum EP-képviselője levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, azzal vádolva Várhelyit, hogy az EU érdekeivel ellentétben Orbán Viktor álláspontját támogatja.

Korábban már írtunk a konfliktusról részletesen is, amelybe úgy tűnik, Orbán is beleszállt.

Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina szerb régiójának elnöke nemrég jelentette be, hogy a szervek kivonulnak a több régióból álló ország minden szövetségi intézményéből. A szerb országrész december 10-én szavazta meg a tisztségviselők visszahívását, egy bosnyák lap szerint Várhelyi Olivér jóváhagyása mellett.

Az Euractiv decemberben azt írta, hogy a bosnyák jelentés Valentin Inzko volt osztrák EU-s békeküldöttet jelölte meg felelősnek, mert nagyon gyenge kompromisszumot erőltetett ki Dodikból. Eszerint a szerbek felfüggesztették volna az intézmények bojkottját és tovább dolgoztak volna az EU-s reformokon. Ez a jelentés szerint azért nem valósult meg, mert Várhelyi később megegyezett Dodikkal a kivonulásról.

Az EU egyébként Bosznia-Hercegovina egyben tartása mellett áll.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik