Nagyvilág

Pokolgépes támadás történt Szomáliában, nyolcan meghaltak

STRINGER / AFP
STRINGER / AFP

Autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai fővárosban, Mogadishuban szerdán, legalább nyolcan meghaltak – közölte a helyi mentőszolgálat vezetője.

A rendőrség közlése szerint a robbanás az erősen őrzött Ade Adden nemzetközi repülőtérhez vezető útnál történt. Aamin Abdirahman, az Aamin mentőszolgálat igazgatója szerint olyan gépkocsioszlopot ért támadás, amelyben golyóálló autók is voltak. Abdirahman azt nem tudta megmondani, hogy kié volt a konvoj. “Nyolc holttestet szállítottunk el a helyszínről” – mondta az igazgató újságíróknak.

Sajtóértesülések szerint a gépkocsik az ENSZ tulajdonában voltak. “Nyolc holttestet szállítottunk el a helyszínről” – mondta újságíróknak az igazgató, aki Twitteren a robbanás helyszínéről is közzétett képet.

Az al-Shabaab nevéhez számos hasonló merénylet fűződik. A dzsihadista szervezet évek óta harcol Szomália központi kormánya ellen, hogy az iszlám törvénykezés (saría) szigorú értelmezésén alapuló saját uralmát megteremtse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik