Nagyvilág

Levelei miatt került bajba a szlovák kulturális miniszter

Natália Milanová / Facebook
Natália Milanová / Facebook
Nyakig ül a slamasztikában Natália Milanová.

Az újságírók megfigyelését irányító, és Marián Kočner számára különböző munkákat elvégző egykori titkosszolga, Peter Tóth szerkesztette annak idején a kulturális miniszter blogját – írja a szlovákiai sajtó alapján az Új Szó.

A kiszivárgott e-mailek szerint a 99% nevű pártban ismerkedtek  meg. Később a publikáció előtt Tóth szerkesztette Natália Milanová írásait, tanácsokkal látta el.

Ha valakinek örömet okoz, hogy a politikába való belépésem előtti magánkommunikációmban áskálódik, kellemes olvasást kívánok neki

– reagált a kulturális miniszter. Peter Tóth megerősítette a Nový Časnak, hogy segített Milanovának. A kulturális miniszter feje fölött – önérzetes nyilatkozata dacára – gyülekeznek a felhők.

Levelezgetéséből Marian Kočner egykori jobbkezével, az is kiderült, hogy többször is bohócként (šašo) emlegette főnökét és kenyéradó gazdáját, Igor Matovičot. A Bumm.sk-nak egy neve elhallgatását kérő bennfentes azt mondta, a tavasszal leváltott kormányfő, nem biztos, hogy lenyeli ezt a békát.

A kulturális minisztert lemondásra szólította fel Rigó Konrád. Az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség Híd platformjának elnöke közösségi oldalán azt írta, Natália Milanová erkölcsileg megbukott, de nem ezért kell távoznia, hanem azért, mert kormánytagként is jelentéktelen.

Morálról és politikai kultúráról beszélni ma Szlovákiában már egyébként sem igazán lehet. Milanovának egyszerűen a kultúra miatt kell lemondania.

A felvidéki magyar párt politikusa szerint ez kutya kötelessége,

ha emberileg még egy cseppnyi tisztelet maradt benne a művészekkel és a kultúrában dolgozókkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik