Nagyvilág

Már a közfürdőkből is kitiltják a nőket Afganisztánban

BEHROUZ MEHRI / AFP
BEHROUZ MEHRI / AFP

Komoly felháborodást váltott ki a héten a tálib vezetés bejelentése, mely szerint Észak-Afganisztánban kitiltják a nőket a közösségi fürdőkből – írja a Guardian. A lap szerint a közösségi fürdő vagyis hammam ősi hagyomány, amely viszont gyakorlati jelentőséggel bír: sokak számára ez az egyetlen lehetőség a meleg vizes tisztálkodásra.

Ezeket a fürdőházakat rendszerint nők is használják, például az iszlám törvényei által előírt rituális tisztálkodásra. A fürdőkből kitiltott nők a lap szerint azt mondták, ez egy újabb példa arra, hogy a tálibok szigora az alapvető jogaikat is megsérti. Sokan most attól tartanak, hogy a tilalmat az ország más részeire is kiterjesztik. A tálibok erényügyi és bűnmegelőzési minisztériuma tartományi hivatalának tisztviselője mindenesetre megerősítette, hogy a nőket két északi tartományban kitiltják a fürdőházakból.

Egy másik, névtelenül nyilatkozó tálib parancsnok azonban azt mondta a Guardiannek, hogy nem támogatja a döntést, mert szerinte Afganisztán új vezetőinek a „nagyobb küzdelmekre” kell összpontosítaniuk.

A tálibok augusztusi hatalomátvétele humanitárius válságba sodorta Afganisztánt. Emberek milliói éheznek, és a legtöbbeknek nem telik tűzifára vagy szénre sem a téli hónapokban. A háztartások többségének nincs közvetlen hozzáférése a vízhez, ehelyett az állam által biztosított közkutakra vagy lajtos kocsikra vannak utalva. Az ENSZ idei előrejelzése szerint az afgánok 97 százaléka kerülhet a szegénységi küszöb alá az év közepére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik