Nagyvilág koronavírus

Megszűnik az Angliába utazó oltottak indulás előtti tesztkötelezettsége

Január 7-én pénteken hajnali 4 órától megszűnik a külföldről Angliába utazó, teljesen beoltottak indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés után sem kell karanténban megvárniuk az újabb teszt eredményét – jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök a parlamentben.

A tájékoztatás szerint az érintettek számára a beutazást követő második napon elegendő lesz egy gyorsteszt is. Amennyiben az pozitívnak bizonyul, karanténba kell vonulniuk és a vizsgálatot meg kell ismételniük egy PCR-teszttel is. Johnson hozzátette, hogy ez az eljárás megegyezik azzal, ami tavaly október óta érvényben volt.

A BBC felhívja a figyelmet, hogy nemrég a légitársaságok azt mondták, hogy az utasok előzetes tesztelésének nem igazán volt hatása, és az utazási társaságok is azt kérték, hogy a kormány szüntesse meg ezt az előírást. A brit miniszterelnök beszédében megjegyezte, hogy az intézkedés sokakat eltántorított az utazástól, többek között azért, mert extra költséget rótt rájuk a tesztelés.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik