Nagyvilág

74 millióval nőtt 2021-ben a népesség

Az Egyesült Államok népszámláló hivatala szerint 2021-ben nagyjából 74 millió fővel nőtt a globális populáció, amely már meghaladja a 7,8 milliárdot – írja a Daily Mail. 1,4 milliárd emberrel továbbra is Kína a legnépesebb ország, az 1,38 milliárdos India az előrejelzések alapján 2025-ben előzhet. A harmadik helyen 332 millió fővel az Egyesült Államok, a negyediken 275 millióval Indonézia, az ötödiken pedig 238 millióval Pakisztán áll.

2021-ben világszerte 0,9 százalékkal nőtt a népesség, ami elmarad a korábban becsült 0,96 százaléktól.

Az eltéréshez a a koronavírus-világjárvány is hozzájárult.

© Marco Bottigelli / Getty Images

Bár a populáció továbbra is emelkedik, a növekedés aránya az 1960-as évek közepe óta többnyire csökken – akkor az emelkedés 2 százalékos volt. A globális népesség 2100 előtt érheti el a csúcsot, ezt követően csökkenés kezdődhet. Egyes kutatók ennél korábbra várják a maximumot.

Az ENSZ szerint 2100-ig még kitarthat a növekedés, de az egyre kisebb területeket érint majd. A szakértők úgy vélik, hogy a növekedés az elkövetkező három évtizedben nyolc országra, a Kongói Demokratikus Köztársaságra, Egyiptomra, Etiópiára, Indiára, Indonéziára, Nigériára, Pakisztánra, Tanzániára és az Egyesült Államokra fog korlátozódni. Ugyanebben az időszakban 55 országban 1, Bulgáriában, Lettországban, Litvániában és Ukrajnában pedig 20 százalékos csökkenés várható. A népesség elöregedése sok államban problémát okoz majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik