Nagyvilág

Magyar politikusok írnák törvénybe a gyerekek születési nemét Romániában is

Daniel MIHAILESCU / AFP
Daniel MIHAILESCU / AFP
Bár a törvénymódosítást a magyarországi homofób törvény ihlethette, annak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó szigorításait már nem vették át.

Romániában is törvényben szabályoznák a „gyermekek születési nemével” kapcsolatos kérdéseket. A Magyarországon idén elfogadott homofób törvényhez hasonló módosításokat Romániában elsősorban néhány magyar politikus szorgalmazza. A Transindex című lap azt írja, hogy az RMDSZ-frakció hét tagja a múlt hét folyamán iktatta a gyerekvédelmi törvény módosítására tett javaslatát, amely bizonyos elemeiben hasonlít a magyar parlament által elfogadott szabályozásra. A frakció törvényhozói állítólag azt szeretnék elérni, hogy törvény írja elő:  a születéskor megállapított nem csak férfi és nő lehet, és a gyerekek ne szembesülhessen a homoszexualitást vagy a nemváltást ábrázoló tartalmakkal.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) politikusai által jegyzett módosítóról szóló egyik közleményben azt írják:

megvizsgálták a hatályban lévő romániai gyermekvédelmi törvényt, különös figyelmet fordítva a gyermekek születési önazonosságának védelmére, s megállapították: bár a törvény ezt garantálja, mégsem tér ki pontosan az önazonosság konkrét elemeire.

A módosító az EMSZ szerint erre a problémára kínál megoldást, amikor a nevet, a gyermek nemét, az állampolgárságát és a nemzetiségét határozza meg az önazonosság alkotóelemeiként. A kezdeményezés értelmében a nevet és a gyermek nemzetiségét a szülőknek kell meghatározniuk, a nemet pedig, ami csak férfi vagy nő lehet, a szülést levezető orvos állapítja meg. Mint hozzáteszik: a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülők beleegyezésével történhet meg.

A lap arról is ír, hogy bár a törvénymódosítást bár jó eséllyel az új magyar homofób pedofiltörvény ihlette meg, annak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó szigorításait már nem veszik át.

A tervezet szerint a gyermeknek a környezettől függetlenül védelemre van joguk

  • a bántalmazással, elhanyagolással, kizsákmányolással,
  • emberkereskedelemmel,
  • illegális migrációval,
  • emberrablással,
  • erőszakkal,
  • internetes pornográfiával,
  • a születéskor megállapított nemtől való eltéréssel,
  • és a nemi változás vagy a homoszexualitás népszerűsítésével kapcsolatos tartalom terjesztésével szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik