Nagyvilág

Elhunyt férjéről is megemlékezett II. Erzsébet a karácsonyi beszédében

Victoria Jones / POOL / AFP
Victoria Jones / POOL / AFP

Idén is megtartotta a szokásos karácsonyi beszédét II. Erzsébet brit királynő, amelyben megemlékezett férjéről, Fülöp hercegről is, aki áprilisban halt meg 99 éves korában, 73 évnyi házasság után.

A karácsony nehéz lehet azoknak, akik elvesztették szeretteiket. Idén különösen értem, miért,

mondta a királynő a BBC tudósítása szerint, aki ezzel a koronavírus-járvány áldozataira is utalt.

Erzsébet királynő „szeretett férjeként” említette Fülöp herceget és azt mondta, hogy az ünnepi időszakban is érezte a jelenlétét.

A huncut, érdeklődő csillogás a szemében ugyanolyan volt a végén, mint amikor először pillantottam meg,

jegyezte meg II. Erzsébet, de hozzátette, hogy az életnek ugyanúgy részét képezik a búcsúk, mint az első találkozások, és bármennyire is hiányzik a családnak Fülöp, tudják, hogy ő azt akarná, hogy élvezzék a karácsonyt.

A BBC megjegyezte, hogy a királynő által a beszéd közben viselt bross ugyanaz volt, mint amelyiket az 1947-es nászútjukon és a 2007-es gyémántesküvőjükön is viselt. Ez utóbbira egy, a királynő mellett elhelyezett kép utalt.

A 95 éves királynő a beszédben kiemelte, mennyire fontos, hogy továbbadjuk a stafétát a fiatalabb generációnak és megdicsérte fia, Károly herceg, és unokája, Vilmos herceg munkáját a COP26 klímakonferencián. András hercegről, Harry hercegről és Meghan hercegnéről azonban nem esett szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik