Nagyvilág

Véget ért az ebolajárvány Kongóban

Seros MUYISA / AFP
Seros MUYISA / AFP

Véget ért az ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban – írja az MTI a helyi egészségügyi minisztérium csütörtöki bejelentésére hivatkozva. A tizenharmadik ebolajárvány még októberben tört ki az országban, az utolsó hullám Észak-Kivu tartományban ütötte fel a fejét. Ebben tizenegy ember fertőződött meg, hatan közülük meghaltak a betegségtől.

Matshidiso Moeti, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai regionális igazgatója szerint a kongói egészségügyi hatóságoknak sikerült megfékezniük a tömeges fertőzéseket, és ezzel életeket mentettek. Hozzátette, hogy az egészségügyi szakemberek minden egyes kitöréssel kulcsfontosságú tapasztalatokat szereznek, illetve alkalmaznak a járvány elleni küzdelemben.

Az egészségügyi hatóságok több mint ezernyolcszáz embert oltottak be a Merck gyógyszeripari cég nemrég engedélyeztetett, ebola elleni ERVEBO oltóanyagával.

A WHO közlése szerint a járvány legutóbbi hulláma a kutatások szerint nagyvalószínűséggel a 2018-2020-as járványhoz köthető tekintettel arra, hogy az ebolavírus még sokáig fertőző lehet egy gyógyult ember szervezetében.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre a kórokozó. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik