Nagyvilág

Megszavazták az eutanáziatörvényt Ausztriában

Sandrine Marty / Hans Lucas / AFP
Sandrine Marty / Hans Lucas / AFP

Megszavazta az eutanáziatörvényt csütörtökön az osztrák parlament, írja az MTI.

A súlyos, illetve gyógyíthatatlan betegekre vonatkozó jogszabály bírósági döntésre került a törvényhozás elé, amely úgy ítélte meg, hogy a „kegyes halál” jelenlegi tilalma sérti az alapvető jogokat.

Egy évvel korábban az alkotmánybíróság utasította a kormányt, hogy vizsgálja felül azt a törvényt, amely öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta azokat, akik a gyógyíthatatlan betegeket halálba segítették.

A törvény szerint, amelyet a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt kivételével valamennyi párt támogatott, a betegségük végső stádiumában lévő, illetve állandó fájdalmas betegségben szenvedő felnőttek részesülhetnek a halálba segítésben.

Minden esetet két orvosnak kell megvizsgálnia, az egyiküknek palliatív specialistának kell lennie. Egyebek mellett azt kell megállapítaniuk, hogy a páciens képes-e az önálló döntéshozatalra.

Az eutanázia előtt legalább tizenkét hétnek kell eltelnie, hogy bizonyosak legyenek abban, a kérelmet nem átmeneti válságos állapotban nyújtották be.

Végstádiumban lévő betegeknél ez az idő két hétre csökken.

Ez a törvény tiszteletben tartja az emberi méltóságot

– mondta az APA osztrák hírügynökség szerint Alma Zadic egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy a jogszabálynak az is célja, hogy „senki ne válassza a halált, ha vannak más lehetőségek”. A “más lehetőségek” biztosítására az osztrák kormány 108 millió eurót fordít a palliatív ellátás fejlesztésére.

Európában az eutanázia a Benelux-államokban és Spanyolországban engedélyezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik