Nagyvilág

Elvitte a rendőrség Robert Ficot egy tüntetésről

PETER LAZAR / AFP
PETER LAZAR / AFP

Előállította a rendőrség Robert Fico volt szlovák miniszterelnököt, a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SD) elnökét Pozsonyban csütörtökön, közvetlenül azelőtt, hogy megkezdődött a párt által bejelentett – a kormány politikájának bírálatára szervezett – tiltakozó menet – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A tüntetéssel – amelyet „a demokrácia végét jelző gyászmenetnek” hirdettek meg – az ellenzéki párt az Eduard Heger vezette kabinet politikája és legfőképpen az ellen kívánt tiltakozni, hogy nem vált lehetővé annak az előrehozott választásokat célzó népszavazásnak a kiírása, amelyet az ellenzék egy nagyjából hatszázezer aláírással megtámogatott petícióval akart elérni. Arról, hogy a népszavazást nem írja ki, még ősszel döntött Zuzana Caputová, szlovák államfő, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit.

Az Irány több vezető képviselője a tüntetés ellehetetlenítését célzó lépésnek, törvénytelennek, egyesek rendőrterrornak minősítették a pártelnök rendőrségi előállítását. A pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője az ügy kapcsán a szlovák hírügynökséggel csak annyit közölt, hogy Robert Ficót a büntetőeljárásokban illetékes szerv kérése alapján állították elő.

Szlovákiában jelenleg is érvényben van a korábban a koronavírus terjedésével összefüggésben bevezetett vészhelyzet, amelynek idején elvben tilos tömegmegmozdulások megtartása. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban nem egy ilyenre is sor került.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik