Nagyvilág

Bebörtönöztek egy ismert emberi jogi aktivistát Vietnámban

Nhac NGUYEN / AFP
Nhac NGUYEN / AFP

Még 2020-ban vették őrizetbe Vietnámban azt a Pham Doan Trang emberi jogi aktivistát, akit pályafutása során tevékenységéért korábban több emberi jogi díjjal is kitüntettek. Az MTI azt írja, a mostani ítéletet épp arra a napra időzítették, amikor Vietnam és az Amerikai Egyesült Államok az emberi jogokról és a szólásszabadságról tartott egyeztetést.

A nő több könyvében felszólalt a nők jogai és a környezetvédelem mellett, és egyik alapítója volt egy helyi környezetvédelmi szervezetnek is, illetve több sajtóorgánumnak.

Tavaly januárban Pham Doan Trang felszólalt egy földtulajdoni vitában, amelyben falusiak kerültek szembe a földjeiken katonai repülőteret építeni akaró hadsereggel. Az emiatt kirobbant összecsapásokban többen meghaltak.

Az aktivistát 2019-ben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) is kitüntette.

Annak ellenére, hogy Vietnam hatalmas gazdasági reformot hajtott végre az utóbbi években, és egyre nyitottabb a társadalmi változásokra, az uralkodó kommunista párt továbbra is szigorú cenzúra alatt tartja a médiát, és alig tűri el a bírálatokat, sőt az utóbbi években a hatalom egyre gyakrabban csapott le a másként gondolkodókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik