Nagyvilág

Két brazil politikus bokszmeccsen tett pontot a nézeteltérésükre

Két egymással szemben álló brazil politikus nem tudott szóban dűlőre jutni egy kérdésben, ezért szerveztek egymás ellen egy három menetes bokszmeccset, ami rámutat arra, mennyire nincs a helyén a demokrácia az országban, írja a Guardian.

Simão Peixoto, Borba polgármestere még szeptember elején kapott kihívást Erineu da Silva volt tanácsostól.

A nézeteltérést azt okozta kettejük között, hogy Silva szerint a polgármester tett tönkre egy helyi nevezetességnek számító vízi parkot, csalónak nevezte és kijelentette, hogy le fog számolni vele.

Peixoto belement a politikusokhoz nem méltó játékba, majd egyre durvább üzengetésekbe mentek át.

Végül helyi idő szerint most vasárnap csaptak össze, a bokszmeccset pedig több százan nézték egy gimnázium csordulásig megtelt tornatermében.

13 percig tartott a mérkőzés, az elején Borba polgármestere kezdeményezett és be is vitt néhány komolyabb ütést, de a 45 éves volt tanácsos innen is felállt, és úgy lábon rúgta egyszer ellenfelét, hogy az onnantól állítólag nem tudott öklözni. Egy másik helyi lap tudósítása szerint a polgármester akkor ütést kapott, hogy leszakadt az állkapcsa.

Ehhez képest a polgármester állítja, a tanácsos pontozással vereséget szenvedett, így az sem elképzelhetetlen, hogy lesz visszavágó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik