Nagyvilág koronavírus

Megszűnik a lezárás Ausztriában, de csak az oltottak számára

MTI/EPA/Christian Bruna
MTI/EPA/Christian Bruna

Ausztriában a koronavírus ellen beoltottak számára a tervnek megfelelően megszűnt az egészségügyi zárlat, a kulturális és szórakoztatóhelyek esetében már vasárnap, az üzletek pedig hétfőn nyitnak ki teljesen – írja az MTI.

Még novemberben jelentettek be teljes zárlatot Ausztriában, amelyben most vége van, igaz, nem mindenki számára, ráadásul a friss szabályok azonban az egyes tartományokban különbözőek lesznek.

Vannak olyanok, amelyekben az éttermek és a szállodák is kinyitnak, másokban ezt óvatosságból csak december egy későbbi napján teszik meg. De zárt térben mindenütt kötelező lesz a maszk használata, és az éttermeknek egységesen este 11 órakor be kell zárniuk.

A beoltatlanok számára az egész országban marad az egészségügyi zárlat, vagyis csak néhány esetet kivéve hagyhatják el otthonukat.

A lezárás három hetének köszönhetően az országban drasztikusan csökkent az újonnan megfertőződöttek száma: pénteken 100 ezer lakosra 367,5 új fertőzött jutott, míg november elején ez 1102,4 volt.

A lakosság 67,7 százaléka van teljesen beoltva, amely Nyugat-Európa átlagához képes alacsony arány. Ausztria első európai országként február 1-jétől kötelezővé tenné a védőoltást a 14 évnél idősebbek számára. Aki ennek nem tesz eleget, akár 3600 euró (1,3 millió forint) pénzbüntetést is kaphat.

Kapcsolódó
Tízezrek tüntettek Bécsben a járványügyi korlátozások ellen
Az Osztrák Szabadságpárt is beállt a tüntetők mögé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik