Florian Gaertner / Photothek / dpa Picture-Alliance via AFP
Nagyvilág

Párizsba és Brüsszelbe utazik először az új német kancellár

Párizsban, valamint az európai uniós intézmények és a NATO brüsszeli székhelyén tesz elsőként hivatalos külföldi látogatást az új német kancellár, Olaf Scholz – közölték szerdán Berlinben.

Olaf Scholz a kancellári hivatal közleménye szerint pénteken, december 10-én utazik bemutatkozó látogatásra Párizsba és Brüsszelbe.

A kormányfőt Párizsban katonai tiszteletadással fogadja Emmanuel Macron francia elnök. A látogatás a Németország és Franciaország közötti szoros kapcsolatok és barátság kifejezése, a megbeszélések középpontjában kétoldalú, nemzetközi és európai kérdések állnak – írták.

A német kancellár Brüsszelben találkozik Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével. Megbeszéléseik elsősorban az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács december közepére tervezett ülésének előkészítését szolgálják.

Olaf Scholz Brüsszelben megbeszélést folytat Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is. A találkozóval kifejezi a szövetség fontosságát a német, az európai és a transzatlanti biztonság fenntartásában – közölte a kancellári hivatal.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.