Nagyvilág

Aláírták a német kormánykoalíciós szerződést

Odd ANDERSEN / AFP
Odd ANDERSEN / AFP

Hivatalosan aláírták a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) vezetői kedden Berlinben.

A Vállalkozzunk több haladásra (Mehr Fortschritt wagen) című megállapodást jelképes helyszínen, a jövőről szóló társadalmi párbeszéd fórumaként működő Futuriumban írták alá. A ceremónia utáni sajtótájékoztatón Olaf Scholz kancellárjelölt, az SPD politikusa elmondta, hogy három olyan párt lép koalícióra, amelyek elkötelezettek a haladás mellett.

Robert Habeck leendő alkancellár, a Zöldek társelnöke kiemelte: a következő évek legnagyobb kihívása a szociális piacgazdaság átalakítása „ökoszociális piacgazdasággá”. Ez azt jelenti, hogy egyszerre kell megőrizni a jólétet és elérni a klímasemlegességet, vagyis átállítani az országot az éghajlatot nem befolyásoló működési módra – mondta.

Christian Lindner, az FDP alelnöke aláhúzta, hogy a koalíciós szerződés aláírásával elkezdődik a cselekvés ideje. „Ettől a héttől kezdve a haladásért dolgozunk” – fogalmazott.

A kormányalakítás szerdán ér véget, amikor a szövetségi parlament (Bundestag) megválasztja kancellárnak Olaf Scholzot, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök pedig kinevezi a Scholz-kormány minisztereit.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik