Nagyvilág

Újabb fontos lépéssel került közelebb a kormányalakítás Németországban

MTI/AP/DPA/Michael Kappeler
MTI/AP/DPA/Michael Kappeler

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati rendkívüli kongresszusa után vasárnap a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) kongresszusa is elfogadta a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést, az SPD, a Zöldek és az FDP megállapodását. A Zöldek hibrid pártszavazáson döntenek a szerződésről, eredményt hétfőn hirdetnek – írja az MTI.

Az SPD szombati berlini kongresszusán a küldöttek 98,8 százalékának támogatásával, az FDP vasárnapi rendkívüli online kongresszusán 92,24 százalékos támogatottsággal fogadták el a szerződést. A Zöldeknél a 120 ezer párttag dönt. A hibrid – levélben és online leadott szavazatokon alapuló – voksolás hétfő kora délutánig tart, eredményt is hétfőn hirdetnek. Ha a többség igennel szavaz, kedden hivatalosan aláírják a koalíciós szerződést, és szerdán a szövetségi parlament (Bundestag) megválasztja kancellárnak az SPD-s Olaf Scholzot, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök pedig kinevezi a Scholz-kormány minisztereit.

Olaf Scholz pártja kongresszusán kiemelte, hogy néhány hónappal a szeptemberi Bundestag-választás előtt alig valaki hitt a győzelemben, az SPD mégis megnyerte a választást, és megszervezett egy koalíciót három olyan pártból, amelyek készen állnak arra, hogy „merjenek együtt nagyobb haladást” elérni Németország számára.

Christian Lindner, az FDP elnöke pártja kongresszusán azt emelte ki, hogy a következő német kormány a politikai közép kormánya lesz, amely centrista politikája révén „nem balra tolja az országot, hanem előre mozdítja”. Erre éppen az FDP kormányzati szerepvállalása a garancia, emelte ki a jobbközép irányultságú liberális párt vezetője.

A tervek szerint az SPD a kancellári hivatal mellé hat tárcát kap. Az egészségügyi minisztériumot, az újonnan felállítandó építésügyi minisztériumot, a munka- és szociális ügyekért felelős tárcát, a belügyminisztériumot, a védelmi minisztériumot és a nemzetközi gazdasági fejlesztési együttműködésért felelős tárcát. A tárcavezetőnek jelölt politikusok névsorát még nem hozták nyilvánosságra.

A Zöldeké a külügyminisztérium, amelynek élére Annalena Baerbock társelnök kerülhet. A kormányzati szerkezet egy további új elemeként létrehozzák a gazdasági szuperminisztériumként is emlegetett, gazdasági és klímavédelmi ügyekért felelős tárcát, amelyet az alkancellári tisztségre is jelölt másik társelnök, Robert Habeck vezethet majd. A baloldali irányultságú ökopárthoz kerül a környezetvédelmi, természetvédelmi, fogyasztóvédelmi és nukleáris biztonsági ügyeket felügyelő minisztérium is, amelyet Steffi Lemke vezethet, valamint Cem Özdemir vezetésével az élelmezési és mezőgazdasági minisztérium. A kancellári hivatal szervezeti keretében dolgozó kulturális és médiaügyi államminiszter pozícióját szintén a Zöldek tölthetik be. A tisztségre Claudia Roth, a Bundestag zöldpárti alelnöke a jelölt.

Az FDP négy minisztériumot kaphat. A legfontosabb a pénzügyminisztérium, amelyet várhatóan Christian Lindner vezet majd. A liberálisoké lehet a – szintén elsősorban tartományi hatáskörbe tartozó – oktatási és tudományos kutatási területen folytatott szövetségi szintű politikát irányító tárca, az igazságügyi minisztérium, valamint a közlekedési hálózat és a digitális infrastruktúra fenntartásával és fejlesztésével foglalkozó minisztérium. A miniszterjelöltek nevét hivatalosan még nem közölték – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik