MTI/EPA/Vael Hamzeh
Nagyvilág

Sötét év jön: minden eddiginél több ember szorul majd humanitárius segítségre

A világon minden 29 emberből egy humanitárius segélyre szorul, a szenvedők száma rohamosan nő a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és a fegyveres konfliktusok miatt, a pénzszűkében lévő segélyszervezetek pedig alig képesek lépést tartani ezzel a növekedéssel – állapította meg az ENSZ egy csütörtökön kiadott jelentésében (Global Humanitarian Overview 2022)

Jövőre várhatóan 274 millió ember szorul majd humanitárius segélyre, ami 17 százalékkal több mint ahányan 2020-ban voltak. “Az idén a klímaválság elérte forráspontját” – jelentette ki António Guterres főtitkár annak az ENSZ-kampánynak a bevezetőjében, amelyben a világszervezet 41 milliárd dollárt kér adományozóktól arra a célra, hogy a számított 274 millióból segíteni tudjanak jövőre legalább a leginkább rászoruló 183 milliónak. A segélyezéshez szükséges összegű pénz mindig több annál, mint amennyi összejön – mondta a főtitkár a videokapcsolaton keresztül megrendezett kampánynyitón, amelyet a washingtoni központú Nemzetközi Tanulmányok Stratégiai Központja (CSIS) elemzőintézet rendezett meg.

A frissen kiadott jelentés szerint az ENSZ jövőre is kénytelen kihagyni a humanitárius segélyezésből Észak-Koreát, mert az országnak olyan szigorú járványellenes határzára van és lesz még jövőre is, hogy a segélyszervezeti alkalmazottak sem tudnak belépni a területére. Így a 2022-es már a második év lesz, amelyben az ENSZ kénytelen kihagyni az országot a emberbaráti segélyezésből. A legsúlyosabb humanitárius válság Észak-Korea mellett Afganisztánban és Mianmarban van a világon, és valószínűleg az ottani állapotok is tovább fognak súlyosbodni jövőre – olvasható a jelentésben, amelyet a Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) állított össze.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.