Nagyvilág koronavírus

Svájc népszavazáson állt ki a védettségi igazolvány mellett

MTI / EPA
MTI / EPA

A svájciak többsége támogatta a védettségi igazolvány bevezetéséről rendelkező törvényt a vasárnap rendezett népszavazáson – írja az MTI. A népszavazást viharos kampány előzte meg, és a rendőrség vasárnap újabb tüntetésektől tart.

A gfs.bern közvéleménykutató-intézet előzetes adatai szerint a törvényt a szavazók 63 százaléka támogatta. Az igazolványt ellenzők kezdeményezésére kiírt népszavazást akkor tartották, amikor az új koronavírus omikron nevű variánsát felfedezték, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) “aggasztónak” minősített, és az egész világon veszélyhelyzet állt ismét elő.

A svájciak 61 százaléka támogatta egy másik népszavazáson, hogy az ápolók kapjanak megfelelő juttatást. A két népszavazást egy olyan időszakban tartották, amikor október közepe óta ismét fellángolt a járvány. Más országoktól eltérően azonban a kormány egyelőre elutasította az országos szintű korlátozások szigorítását, arra hivatkozva, hogy viszonylag kevés Covid-19-ben szenvedő beteg (20 százalék) foglalja el a kórházak intenzív osztályának ágyait.

A svájci lakosság többsége azonban határozottabb intézkedéseket követel. A SonntagsBlick című lapban megjelent felmérés szerint a megkérdezettek mintegy kétharmada azt akarja, hogy csak a beoltottak, illetve a betegségen átesettek éljenek korlátozások nélkül, és valamivel több mint a felük támogatja a kötelező védőoltást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik