Nagyvilág

Hat óra után szedték ki a halottasház hűtőjéből a halottnak nyilvánított férfit, aki még életben volt

Edwin Remsberg / Getty Images (illusztráció)
Edwin Remsberg / Getty Images (illusztráció)
„Megérintettem az arcát. Boldogságomra és rémületemre meleg volt. Lélegzett” – mondta egy rokon, aki azért ment a halottasházba, hogy azonosítsa az indiai férfit.

A sors bizarr fordulata, hogy az orvosok által halottnak nyilvánított indiai férfit életben találták és lélegzett, miután legalább hat órát töltött egy hullaház hűtőjében.

November 18-án a villanyszerelőként dolgozó Srikesh Kumart kórházba szállították, miután egy száguldó motorkerékpár elütötte az indiai Moradabad városában, Uttar Pradesh államban. A körzeti kórház orvosai Kumart a megérkezéskor halottnak nyilvánították – írja a Vice.

„A sürgősségi orvos hajnali háromkor látta a beteget, és nem volt szívverése. Többször is megvizsgálta a férfit” – közölte Dr. Shiv Singh moradabadi főorvos a Times of India beszámolója szerint. Kumart hajnali fél ötkor szállították át az állami egészségügyi intézmény hullaházába, ahol egy fagyasztóban tartották addig, amik meg nem érkeztek a férfi rokonai, hogy beazonosítsák. Ez legalább hat órát jelentett.

Másnap Kumar családtagjai a rendőrséggel együtt érkeztek a hullaházba, hogy a holttest azonosítása után aláírják a boncoláshoz való hozzájárulásról szóló dokumentumot. Kumar sógornője, Madhubala Gautam négy családtaggal együtt ment be a hullaházba, és amikor megérintette Kumart, megdöbbenve tapasztalta, hogy a sógora még él.

Megérintettem az arcát, és sógornak szólítottam. Boldogságomra és rémületemre meleg volt. Lélegzett

– mondta Gautam az indiai lapnak.

Kumar jelenleg kómában van, és bár a kórház személyzete kész csodának tartja, hogy a férfi túlélte az esetet, a családja azt tervezi, a tévedés miatt panasszal élnek, mert a hűtőben töltött időbe bele is halhatott volna.

2016-ban már beszámoltunk egy hasonló esetről, amikor egy dél-afrikai férfiről derült ki, hogy még él egy hullaház hűtőjében egy motorbaleset után.

Felébredt a hullaház hűtőjében a motorbaleset áldozata
Akkor derült ki, hogy a fiatal férfi még életben van, amikor megérkezett a családja, hogy azonosítsák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik