Nagyvilág

A Pentagon UFO-észleléseket vizsgáló munkacsoportot hozott létre

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon amerikai idő szerint kedden este bejelentette, hogy új munkacsoportot hoz létre, amely a korlátozott légtérben érzékelt UFO-észlelésekről szóló jelentéseket fogja kivizsgálni és elemezni.

A Repülő Tárgyak Azonosítását és Kezelését Koordináló Csoport (AOIMSG) névre keresztelt új szervezeti egységet a hírszerzésért felelős védelmi államtitkár, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője és a nemzeti hírszerzési igazgató hivatalának munkatársai felügyelik.

Kathleen Hicks amerikai védelmi miniszterhelyettes nyilatkozata szerint az azonosítatlan repülő jelenségek (UAP) jelenléte a korlátozott légtérben repülésbiztonsági kockázatokat jelent a légi személyzet számára, és nemzetbiztonsági aggodalmakat is felvethet.

Washington elsősorban a drónokkal és más repülő eszközökkel folytatott kínai kémtevékenység miatt aggódik.

Az új munkacsoportnak – amely az amerikai haditengerészet 2020 augusztusában felállított, azonosítatlan repülő jelenségeket vizsgáló munkacsoportjának az utódja -, a repülő tárgyak észlelése, azonosítása és tulajdonságaik megállapítása lesz a feladata, valamint az általuk jelentett lehetséges fenyegetések értékelése és csökkentése – áll a Pentagon közleményében.

A munkacsoport felállítására azt követően került sor, hogy a kormányzat júniusban közzétett egy jelentést, amely 144 észlelésről számolt be, de a jelentés szerint nem állt rendelkezésre elegendő mennyiségű adat a titokzatos repülő tárgyak azonosításához. A Pentagon tavaly három olyan videót is nyilvánosságra hozott, amelyet az amerikai haditengerészet pilótái készítettek. Az elsőt még 2004 novemberében, a másik kettőt 2015 januárjában. Mindkét felvételen “azonosítatlan repülő jelenségekkel” történt találkozásokat örökítettek meg.

Az amerikai hadsereg már az 1940-es évektől kezdve  évtizedeket töltött az azonosítatlan repülő tárgyak és repülő csészealjak észlelésének elhárításával, leleplezésével és hiteltelenítésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik