Nagyvilág

Több mint egy tucat örmény katona esett el az azeri erőkkel folytatott összecsapásokban

Azerbajdzsán egyelőre nem részletezte a saját veszteségeit.

Tizenöt örmény katona esett el az azeri erőkkel a kelet-örményországi határ déli térségében folytatott összecsapásokban, közölte Eduard Agadzsanján, az örmény parlament külkapcsolatokért felelős bizottságának vezetője az Interfax orosz hírügynökség keddi beszámolója szerint.

„Meg nem erősített információk szerint az örmény fegyveres erők 15 katonája esett el” – mondta Agadzsanján a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva. Mindeközben Jereván beszámolt arról is, hogy 12 katonájukat foglyul ejtették.

Ilham Aliyev azeri elnök Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetése során elmondta, hogy a harcokban azeri katonák is megsebesültek, ám az Interfax beszámolójából nem derül ki, hogy pontosan mennyi. Aliyev állítása szerint a súlyosbodó helyzetért minden felelősség az örmény katonai és politikai vezetést terheli.

A TASZSZ orosz hírügynökség keddi jelentése szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök az utóbbi fél kérésére telefonon megvitatta egymással az örmény-azeri határ menti helyzetet. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szintén kedden telefonon beszélt az örmény és az azeri védelmi miniszterekkel, és a feszültség csökkentésére szólította fel a feleket.

A dél-örményországi Szjunik tartomány Azerbajdzsánnal határos térségében szombat óta vált feszültebbé a helyzet. Az örmény miniszterelnök hétfőn az örmény biztonsági tanács ülésén azt állította, hogy azeri csapatok hatoltak be az ország területére. Az örmény főügyészség beszámolója szerint az azeri erők a Szjunik tartománybeli Sziszian városának irányába lépték át a határt. Azerbajdzsán ezzel szemben azt állította, hogy örmény katonák azerbajdzsáni harcállásokat támadtak meg, a helyzet súlyosbodásáért pedig Jerevánt tette felelőssé.

Örmény szakértők szerint az azeri fél célja, hogy fokozza a Jerevánra nehezedő nyomást az úgynevezett zangezúri folyosó létrehozása érdekében. Az Azerbajdzsánból a dél-örményországi Zangezúron (Szjunik régió) keresztül a területileg tőle elkülönült Nahicseván exklávéhoz nyitandó átjáró felvetését Jereván vehemensen ellenzi, a területi épsége elleni fenyegetést lát benne.

Pasinján kizárta az Örményországon keresztül ívelő folyosó létrehozásának lehetőségét, mindazonáltal kiállt a szállítási és gazdasági tevékenységek céljából folytatandó kommunikáció mellett. A két ország közötti határon május közepe óta feszült a helyzet. Az örmény hadsereg akkor azt állította, hogy az azeri fegyveres erők a határ kiigazítása érdekében bizonyos munkálatokat kíséreltek meg végezni Szjunik térségében. Azóta mindkét fél rendszeresen jelentett incidenseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik