Nagyvilág

Tűzharc robbant ki az örmény-azeri határon Hegyi-Karabah közelében

Aram Nersesyan / Sputnik via AFP
Aram Nersesyan / Sputnik via AFP
Mindkét fél védelmi minisztériuma arról beszél, hogy a másik fél támadott.

Örményország és Azerbajdzsán kölcsönösen azzal vádolta egymást vasárnap, hogy a másik tüzet nyitott a két állam határánál, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah közelében.

Az MTI azt írja, az örmény védelmi minisztérium arról számolt be, hogy azerbajdzsáni katonák támadást kíséreltek meg a határnál, ami heves tűzharchoz vezetett, de végül sikerült feltartóztatniuk az ellenséget. A tárca hozzátette, hogy a helyzet továbbra is feszült.

Az azeri védelmi minisztérium közlése szerint szombat éjjel az örmény hadsereg sorozatosan és válogatás nélkül lőni kezdte az azeri katonák több állomáshelyét, egyebek mellett Kalbadzsar régióban is, egy olyan területen, amely 2020-ban került vissza Bakuhoz csaknem három évtizedes örmény ellenőrzés után. Az azeri tárca közölte, hogy megtették a megfelelő lépéseket, hogy véget vessen a provokációknak.

A tűzharc után áldozatokról nem érkezett hír.

A Hegyi-Karabahhal kapcsolatos több évtizedes konfliktus 2020. szeptember 27-én éleződött ki újra. Azerbajdzsán nagyszabású hadműveletet indított a területébe ékelődött, örmények ellenőrizte enklávé és az örmények által megszállva tartott környező területek visszafoglalására, és hadműveletei döntően sikerrel jártak.

2020. november 9-én Vlagyimir Putyin orosz és Ilham Aliyev azeri elnök, valamint Nikola Pasinján örmény miniszterelnök nyilatkozatot írt alá, amelynek értelmében fegyverszünet jött létre a konfliktus térségében. Az örmény és az azeri fél az elfoglalt állásokban maradt, számos körzet Baku ellenőrzése alá került, és a frontvonal, valamint a Lacsinszkij-folyosó mentén orosz békefenntartókat vonultattak fel.

A tavaly őszi harcokban hatezer ember vesztette életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik