Nagyvilág

Fellökött egy gyereket a bringás, majd beperelte az apát

Egy havas úton sétált egy család tavaly karácsonykor Belgiumban. Egy beláthatatlan kanyarból egyszer csak felbukkant mögöttük egy kerékpáros, aki lassított ugyan, de fellökte az ötéves Neiát, majd továbbhajtott.

Patrick Mpasa, a kislány felháborodott apja megosztotta a közösségi médiában az esetről készült videót, mely hatalmas felháborodást váltott ki – írja a belga sajtóra hivatkozva a Sun című brit bulvárlap.

Az apa a rendőrségen is feljelentést tett. A felvétel alapján a hatóságok beazonosították a 62 éves bringást. A férfi a bíróságon azt mondta, a baleset azért következhetett be, mert kicsit kitette a bal térdét, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Érezte, hogy hozzáérhetett a kislányhoz, de azt nem vette észre, hogy a gyerek el is esett, ezért nem állt meg. A férfi meggyőzte a bíróságot, hogy nem volt elég hely ahhoz, hogy nagyobb ívben kerülje ki a családot.

A bíróság nem büntette és nem bírságolta meg a kerékpárost, csak arra utasították, fizessen egy euró (kb. 360 forint) kártérítést a családnak. Úgy tűnt, az ügy ezzel le is zárult, de majd egy évvel az incidens után a bringás fordult a bírósághoz.

A férfi azt mondja, a Patrick Mpasa által nyilvánosságra hozott videó miatt többen zaklatják és fenyegetik. Az apa, és a védője a szólásszabadságra hivatkoznak, illetve azt állítják, Mpasa nem bosszúból, hanem figyelemfelkeltésből hozta nyilvánosságra a felvételt, hogy a jövőben lehetőleg ne történjenek hasonló balesetek.

A felek november 18-án találkoznak a bíróságon, a per 2022 első felében kezdődhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik