Nagyvilág

Lemondott a cseh kormány, távozik Babis

Martin Divisek /MTI/EPA
Martin Divisek /MTI/EPA

Benyújtotta lemondását csütörtökön az Andrej Babis vezette cseh koalíciós kormány. Erről a kormány kora reggeli ülésén született döntés, és a hivatalos lemondó levelet azonnal el is küldték Milos Zeman államfőnek – jelentették be a kormányülés után kiadott közleményben.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök közeli szövetségesének számító Babis már korábban közölte, hogy kormánya lemondását írásban nyújtja be az október 10-e óta a prágai Központi Katonai Kórházban kezelt államfőnek. A cseh alkotmánnyal összhangban Zeman az új kabinet megalakulásáig ügyvezetéssel bízza meg a lemondott Babis-kormányt.

A kormány lemondásához az októberi választások eredménye alapján megalakult új képviselőház hivatalos megalakulása és elnökségének megválasztása nyitotta meg az utat.  Az október elején lezajlott képviselőházi választásokat ugyanis a hárompárti Spolu koalíció (ODS, KDU-CSL, TOP 09) nyerte 27,8 százalékkal, amely a harmadik helyen végzett kétpárti PirSTAN koalícióval (Kalózok, Polgármesterek és Függetlenek-15,6 százalék) tárgyal az új kormánykoalíció létrehozásáról. Kormányfőjelöltjük az 57 éves Petr Fiala, az ODS elnöke, aki az államfőtől kedden már megbízatást is kapott a kormányalakítási tárgyalásokra. Az öt párt koalíciós szerződését hétfőn írták alá. Petr Fiala azzal számol, hogy az általa vezetett kormány még karácsony előtt hivatalba léphet.

Andrej Babis a 2017-es választások után alakított kormányt, miután az általa vezetett ANO mozgalom megnyerte a voksolást.  Az idei választásokon az ANO 27,1 százalékkal a második lett és ellenzékbe vonult.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik