Nagyvilág

Erőszakra buzdított Etiópia Nobel-békedíjas miniszterelnöke

Amanuel Sileshi / AFP
Amanuel Sileshi / AFP

A Facebook törölte Abij Ahmed etióp miniszterelnök egyik bejegyézését, melyben arra buzdította követőit, hogy minden erejükkel és fegyverükkel munkálkodjanak azon, hogy elföldeljék a tigrinya lázadókat, írja a Vice. A Facebook úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő a posztjában „megsértette az oldal erőszakra való felbujtásra és erőszakos cselekedet támogatására vonatkozó irányelveit”.

Abijt 2019 októberében tüntették ki Nobel-békedíjjal, amiért 2018-ban véget vetett a húsz évig zajló eritreai-etióp háborúnak, mialatt hozzávetőleg százezer ember vesztette életét. Azonban az etiópiai Tigré tartományban kiéleződő konfliktus gyors fordulatot hozott Abij miniszterelnökségében.

2020 novemberében Abij katonai offenzívát rendelt el Tigré régióban, egy kormánycsapatokat állomásoztató katonai bázis elleni támadásra reagálva. A konfliktus hónapokig húzódott a kormány és a régiót irányító párt, a Tigrinya Népi Felszabadító Front (TPLF) között, mely három évtizede a tartomány meghatározó politikai formációja. Abij centralizációs törekvéseit a TPLF fenyegetésnek élte meg az ország föderális berendezkedésére nézve, ezért egyoldalúan kihirdették a tartomány elszakadását az anyaországtól, ami polgárháborúba torkollott.

A polgárháború több ezer ember életét követelte, és több millió ember volt kénytelen elhagyni a hazáját. Az etióp kormány rendkívüli állapotot hirdetett, és Abij továbbra is hivatalos Facebook-oldalát használja arra, hogy megtorlással fenyegesse ellenfeleit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik