Nagyvilág koronavírus

Minden eddiginél több halálos áldozata volt a koronavírusnak Romániában

Andreea Alexandru / MTI / AP
Andreea Alexandru / MTI / AP

Romániában több mint egy hete csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések üteme, de továbbra is növekszik a járvánnyal összefüggő elhalálozások mozgóátlaga, kedden pedig ismét rekordot döntött a 24 óra alatt regisztrált Covid-halálesetek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi napon minden korábbinál több, 586 nyilvántartott koronavírusos beteg vesztette életét, ami csaknem 40 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Romániában október 19-én ugrott először ötszáz fölé az áldozatok száma. Ez a negyedik olyan nap, amikor több mint ötszáz halálesetet jelentettek.

Az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás egyelőre nem csökkent: továbbra is közel húszezer koronavírusos beteget kezelnek kórházban, a Covid-részlegek intenzív terápiás helyei mindenütt telítettek, ezekben kedden 1876 súlyos betegnek jutott hely.

Horatiu Moldovan, a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház érgyógyászati és szívsebészeti klinikájának vezetője „egészségügyi humanitárius katasztrófaként” jellemezte a romániai kórházakban kialakult helyzetet.

Több mint ötszáz Covid-haláleset van az országban naponta, a páciensek kórházi folyósokon, a sürgősségi ügyeleten vagy éppenséggel a mentőautóban halnak meg. Maximális válságban vagyunk. Még a Covid-tüdőgyulladásos eseteket sem tudjuk mind kezelni, nyilvánvaló, hogy ez a krízis a többi páciensre is erősen kihat. A járványügyi operatív törzs elrendelte, hogy minden halasztható műtétet át kell ütemezni, hogy a rendszer csak a legsürgősebb esetekre összpontosíthassa erőforrásait

– idézte a Hotnews.ro hírportál a volt egészségügyi államtitkárt.

Az egészségügyi szakemberek a fertőzési adatokból arra következtetnek, hogy október 20. környékén tetőzhetett a járvány negyedik hulláma Romániában, amikor az újonnan regisztrált fertőzések heti mozgóátlaga elérte a 15 ezret. Azóta mintegy 25 százalékkal csökkent a heti mozgóátlag. Kedden 11 073 új fertőzést diagnosztizáltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik