Nagyvilág europoli

Von der Leyen: Lengyelország akkor kapja meg a helyreállítási pénzeket, ha betartja a bíróság ítéletét

Lengyelországnak meg kell szüntetnie a bírósági fegyelmi kamarák működését, hogy hozzáférhessen a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság hatásait ellensúlyozó helyreállítási alap forrásaihoz – jelentette ki Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke csütörtöki, brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Azt szeretnénk, ha a varsói vezetés a nemzeti helyreállítási tervbe egyértelmű kötelezettségvállalást iktatna be a fegyelmi kamara megszüntetésére vagy megreformálására, és a jogtalanul elbocsátott bírák újbóli beiktatására irányuló folyamat elindítására vonatkozóan

– hangsúlyozta az elnök.

Ez elengedhetetlen feltétel, de úgy gondolom megvalósítható, és sikerül megállapodásra jutnunk

– tette hozzá.

Didier Reynders, jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy az uniós jog a megosztott szuverenitást jelenti, és a független igazságszolgáltatás a jogállam alapja.

Ezért is gondolom, hogy a Lengyelországgal kapcsolatos problémánk valódi aggályokra ad okot

– jelentette ki. A biztos szerint a lengyel alkotmánybíróságnak az uniós jog elsőbbségét aláásó határozata egyedülálló és nem hasonlítható más ilyen jellegű döntésekhez az Európai Unióban.

Azért egyedülálló, mert az alkotmánybírósághoz intézett kérelmet a lengyel miniszterelnök nyújtotta be. Továbbá a döntés az uniós szerződések egyik alapját támadja, és kétségeink vannak a lengyel alkotmánybíróság függetlenségével kapcsolatban is

– jelentette ki. Hozzátette: az uniós tagállamok vitathatják az Európai Bizottság döntéseit, de nem az uniós bíróságét, amelynek minden ítélete kötelező érvényű, beleértve az ideiglenes intézkedéseket is.

Az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben

– szögezte le.

Reynders pozitív lépésként értékelte, az Európai Unió bíróságának szerdai döntését is, miszerint Lengyelország napi 1 millió eurót köteles kifizetni az Európai Bizottság részére, egészen addig, míg hatályon kívül nem helyezi a fegyelmi bírósági kamarák működését. Mint mondta, amennyiben Varsó nem tartja tiszteletben az ítéletet, és nem fizet, akkor a bizottság további eszközöket latba vetve fogja szankcionálni Lengyelországot.

A biztos hangsúlyozta azt is, hogy testülete mindenképpen alkalmazni fogja a kondicionalitási mechanizmust, amely a jogállamiság tiszteletben tartásához köti az uniós források folyósítását. Hozzátette: a bizottság nyitott arra, hogy vitát indítson a jogállamiság helyzetéről minden tagállamra vonatkozóan. „Azt viszont mindenkinek meg kell értenie – tette hozzá -, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk e tekintetben azokra a tagországokra, ahol a probléma rendszerszintűen van jelen”.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik